Az eredeti tervek arról szóltak, hogy 2050-re több tízmillió ember fog úszó szigeteken élni. Kezdetnek, most úgy tûnik legalább egy úszó iroda(park) felépül San Francisco partközeli vizén. (Ennek csak némileg mond ellent, hogy a Mogulite újság szerkesztõi rákérdeztek a hatóságoknál, bárki készül-e hasonló projektre az öbölben, ám azok semmi hasonlóról nem hallottak. Meglehet elfelejtettek szólni nekik.)
A projekt atyja, maga Milton Friedman Nobel-díjas közgazdász unokája Patri Friedman. Szerinte ezek az úgynevezett mikronemzetek jelenthetnének alternatívát a mindenkori kormányokkal elégedetlen szabadelvûeknek. Ezekben az „országokban” a társadalmi rendszert saját törvények szabályoznák, sõt az erkölcsi normákat is újragondolnák. A szabadelvûség alapján nem lennének jóléti intézmények, vagy minimálbér.
Start-up ország
A széleskörû szkepticizmus dacára a Friedman unoka is elkülönített a projektre 2 millió dollárt egy vegyesvállalatban, amelynek feladata, hogy befektetõket szerezzen az álom megvalósulásához. A korábban a Google-nak dolgozó Patri Friedman itt találkozott egy hasonszõrû társával Wayne Gramlich-hel. Írtak is egy interneten olvasható könyvet a témáról, és feladták munkájukat, hogy csak ezzel foglalkozzanak.
A legkomolyabb befektetõnek azt a Peter Thielt sikerült megnyerni, aki a Pay-Pal online fizetési megoldás egyik kitalálója. Thiel úgy nyilatkozott pár hete a Details magazinnak, hogy az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya túl sok mindent tartalmaz, amely korlátozza, mit tehetünk. Hogyan lehetne akkor mindent újrakezdeni?
Thiel, akinek nagy szerepe volt befektetõként, hogy a Facebook kiléphetett a Harvard kollégiumának területérõl, úgy látja ez a projekt megmutatná a kormányoknak, hogyan lehet mindent másképp csinálni. Friedman víziója inkább egy olyan hely, amelyet akár nagyvállalatok szponzorálhatnának. Akár Apple- vagy Google-ország lehetne egyik-másik. A high-tech cég uralkodna rajta saját szabályai szerint.
Magyar sziget
Nem is lennénk magyarok, ha nem lenne közünk bármihez legalább egy kicsit. Így van ez a Seasteading projekt (Tengeri-telepes projekt) esetében is. A felelõs Seasteading Institute két évvel ezelõtt meghirdetett tervezõi pályázatát ugyanis egy magyar dizájner Gyõrfi András nyerte meg. A díja, a dicsõség mellett 1000 dollár volt.
Az Fn.hu megkereste Gyõrfi Andrást, hogy hallott-e valamit manapság a csoportról, ám elmondta nem tartja a kapcsolatot az intézettel. A pénzt megkapta, egyébként pedig jó tapasztalat volt a projekt. Sok interjút adott és mivel ez volt az elsõ nemzetközi munkája, ezen a vonalon is szerzett ismereteket. A képeket, terveket azóta számtalan helyen látta viszont, így például egy iPad magazin is felhasználta anyagait. Amire büszke, hogy sikerült jogdíjat „kisajtolnia” a felhasználás kapcsán.
A csoportnak eddig egy helyet sikerült találnia, amely megfelelne igényeiknek. A San Francisco melletti partszakaszon viszonylag alacsony hullámok vannak, és a terület ára 300 dollár per négyzetláb, vagyis 120 millió dollár lenne egy 200 fõs kommunára vetítve. Az elképzelés szerint lenne a szigeten saját iskola, kórház és bicikliutak a közlekedéshez.
Friedman próbálta mindig a normalitás látszatát fenntartani, elmondta például, nem készülnek semmilyen õrültségre a szigeten, tehát az USA elfogadhatná szuverenitásukat. Azt a nézetet is próbálja gyengíteni, miszerint az egésznek annyi értelme lenne, hogy a milliárdosok egy adómentes helyre költözhetnének. Hogy érzékeltesse hozzáállását elmondta: nem vitatkozni akar a kormánnyal, hanem alternatívát kínálni velük szemben. Õ nem csak az elméletek embere – mondja. “A nagyapám az ideák harcát vívta, de úgy tûnik a kormányok nem tanultak sokat belõle. Ez nem csak ötletelés, ez valóság lesz.”
Thiel pedig egy 2009-es konferencián a következõképp fogalmazott: nagyon sokan úgy vélik, lehetetlen dolgot akarunk. Ez jó, mert ha nem vesznek túl komolyan, már késõ lesz, amikor majd le akarnak állítani.
