Élet-Stílus

A halolaj javítja az agyműködést

Amerikai kutatók az Alzheimer-kór nemzetközi kongresszusán számoltak be az utóbbi területtel kapcsolatos biztató eredményekről.

A táplálékkiegészítőként használt halolaj az utóbbi időben igen népszerűvé vált, többnyire a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése céljából, de szedték az Alzheimer-kór előrehaladásának lassítása végett is.

Az amerikai kutatásban 819 idős ember adatait dolgozták fel. A vizsgált időskorúak egy részénél semmiféle gondolkodásbeli zavar jeleit nem mutatták ki, másoknál már voltak bizonyos eltérések, míg a harmadik csoportba tartozók Alzheimer-kór tüneteit mutatták.

A megfigyelés három évig tartott. A résztvevőknél rendszeresen történt emlékezetvizsgálat, valamint többször készült az agyukról MR-felvétel (mágneses rezonancia képalkotás). A 819-ből 117-en rendszeresen használtak  halolaj táplálékkiegészítőt a megfigyelés kezdetétől a végéig, a kutatók ennek a csoportnak a gondolkodóképességét, illetve agyának méretváltozását hasonlították össze azokéval, akik nem szedtek halolajat.

Kiderült, hogy a halolajkezelésben részesülő idős emberek gondolkodásbéli képessége jobban megmaradt, mint a többieké. Ez statisztikailag jelentős azonban csak abban a csoportban volt, amelynek tagjai a kiinduláskor teljesen ép szellemi teljesítménnyel bírtak és az Alzheimer-kórra jellemző genetikai kockázati tényező, az APOE4 szempontjából negatívnak bizonyultak.

A legfontosabb kedvező változást a halolaj fogyasztása az agy térfogatának alakulása terén okozta: a táplálékkiegészítővel élők agyszövete nem zsugorodott olyan mértékben, mint a kezeletlen csoport tagjaié, vagyis az ilyen betegeknek célszerű a halolaj fogyasztása.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik