Élet-Stílus

A Sziget 13 főtétele

A Prodigy, a 30 Seconds to Mars, a Kaiser Chiefs és a többi nagyszínpados gigasztár nem véletlenül maradt ki az alábbi ajánlóból, szerintünk ugyanis sokkal fontosabb és érdekesebb programok lesznek a többi helyszínen. Az fn.hu szubjektív koncertnaptára a Sziget 2011-re.

Na, jó egy zenekar kihagyhatatlan a Nagyszínpadon is, véssük ide gyorsan a nevét: a Gogol Bordello. Hütz úr és az Ukrajnából New Yorkba szakadt mulatós-cigány-punk csapata már többször elvarázsolta a beindulni vágyó közönséget a Szigeten is. Igazi terepe persze nem vasárnap fél ötkor lenne, hanem, mondjuk, fő műsoridőben, vagy talán még inkább egy jó nagy sátorban éjjel. De, ha már így adódott, ne fanyalogjunk, nem fogunk unatkozni.


Még a fesztivál el sem kezdődik (lévén nulladik nap), amikor a Rock-Metal Nagyszínpadon a világ legjobb klezmerzenekaraként számon Klezmatics kezdi a délutánt, ötkor. A kelet-európai zsidó zene összemixelve a New York-i multikultival; valami ilyesmire számítsunk. Aztán ugyanitt kilenc órakor a Leningrad szabadítja ki a palackból a nagy orosz vodkaízű szellemet. Kemény alapok, durva börtönszlenggel tűzdelt szövegek, a 150 kilós énekes széktörő és „foggalsörtnyitó” mutatványai – elég erős estének ígérkezik a keddi, és nem is elsősorban a nulladik napi kis hercegtől.

Szerdán már teljes erővel dübörög a Sziget. A világzenei színpadon negyed hétkor kedvenc bordeaux-i – Mano Negra-utódnak nevezhető, de azt a vonalat erősen átértelmező – zenekarunk, a Les Hurlements d’Leo kezd bele a mediterrán-sanzonos- ska-punk produkciójába. Ez évek óta az egyik legizgalmasabb, és legfrissebb zene, ami kis hazánkba tévedt. A bulit nem sok időnk lesz kiheverni, mert át kell érni a metálszínpadra, ahol viszont egy nagyon régi, megbízható bútordarab, a világ leghangosabb zenekarának kikiáltott Motörhead zúz. Lemmy mester már évtizedek óta ugyanazt nyomja, ugyanazt az egyszerű, szennyes rock and rollt. Nem lehet meglepődni a koncertjeiken, és nem is lehet bennük csalódni.

Csütörtökön egy újabb metállegenda, a Judas Priest teszi tiszteletét a metálszínpadon fél kilenctől. Róluk elég, ha annyit mondunk: egy időben nem volt olyan amatőr rockzenekar, aki ne játszotta volna a Breaking the Law című számukat, és az így sem lett olyan elcsépelt, mint a Deep Purple Smoke on the Water vagy a Black Sabbath Paranoid című opusa. Ha nem szólna közbe ez az aprócska ánglius legenda, akkor elég lenne letáborozni a világzene színpadnál negyed hétkor, mert ott egymást követi sorban Lajkó Félix, a Rotfront és a Gotan Project. Ez utóbbi tangóvarázslatát tavaly a Sziget legjobb koncertjének tartottuk. Most is esélyes e címre.

Pénteken a Magyar Nagyszínpadon a Budapest Bár (19.45), az Európa Színpadon pedig az Európa Kiadó (20.40) kínálja számunkra a leghívogatóbb produkciót. Szombaton szintén a magyar zenekarokat keressük: megismerhetjük például Kispál András Velőrózsák nevű zenekarát (Civil Színpad, 20.00), de lesz Csík-koncert (Világzenei Színpad, 19.45), és újra visszatér a Hiperkarma (magyar színpad, 19.45).

Vasárnap a már említett egyetlen nagyszínpados produkciót, a Gogol Bordellót várjuk leginkább, de érdemes megnézni a metálszínpadon a Tankcsapdát is fél kilenctől.

A műsorfüzet alapján, ezek látszanak kihagyhatatlan programoknak, de, mint tudjuk, a legjobb koncertek, legizgalmasabb előadások a kis sátrakban, véletlenszerűen bukkannak fel.

A 13-as lista

Klezmatics (Kedd, 17.00, Rock-Metal Nagyszínpad)
Leningrad (Kedd, 21.00, Rock-Metal Nagyszínpad)
Les Hurlements d’Leo (szerda, 18.15, Világzenei Nagyszínpad)
Motörhead (szerda, 20.30, Rock-Metal Nagyszínpad)
Judas Priest (csütörtök, 20.30, Rock-Metal Nagyszínpad)
Gotan Project (csütörtök, 21.30, Világzenei Nagyszínpad)
Budapest Bár (péntek, 19.45, MR2-Petőfi Rádió Nagyszínpad)
Európa Kiadó (péntek, 20.40, Európa Színpad)
Hiperkarma (szombat, 19.45, MR2-Petőfi Rádió Nagyszínpad)
Velőrózsák (szombat, 20.00, Spektrum Open-Civil Színpad)
Csík (szombat, 19.45, Világzenei Nagyszínpad)
Gogol Bordello (vasárnap, 16.30, Pop-Rock Nagyszínpad)
Tankcsapda (vasárnap, 20.30, Rock-Metal Nagyszínpad)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik