Élet-Stílus

A legfurcsább keresztnevek: Radiátortól Őzikéig

A választható keresztnevek listája bőséges, ennek ellenére sok leendő szülő inkább új nevet jegyeztet be.

Ezt minden további nélkül megtehetik, hiszen az utónévkönyvbe, amit a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete ad ki, bárki vetethet fel új keresztnevet. A teendőjük csupán annyi, hogy kérelmet kell beadniuk a helyi anyakönyvi hivatalhoz és ki kell fizetniük a 2 ezer forint térítési díjat. Ezt követően a kérelmet a Közigazgatási Minisztérium bírálja el, majd értesíti a Nyelvtudományi Intézetet, ahonnan levelet kapnak a kérelmező szülők arról, hogy a születendő kicsi viselheti-e az adott nevet vagy sem.

Azoknak a szülőknek, akik a közelmúltban Radiátornak szerették volna hívni gyermeküket nem volt szerencséjük, kérelmüket ugyanis elutasították – írja a Heves megyei online lap, a Heol.hu. Ezzel szemben Őzike, Aisa, Léda, Ajándék, Bodza, Medox és Norman szülei örülhettek – hogy csak néhányat említsünk az utóbbi időben bejegyzett szokatlan és furcsa nevek közül – ezeket a keresztneveket ugyanis jóváhagyta az Akadémia Nyelvtudományi Intézete is.

A heol.hu cikkéből kiderült az is, hogy az elmúlt évben a fiúknak a Botond, a Zsombor, a Balázs és a Bendegúz, míg a lányoknak a Zoé, a Míra, a Csenge és a Léna neveket adták.

Még több érdekes keresztnévről olvashat itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik