Élet-Stílus

Meghalt Amy Winehouse

Az ötszörös Grammy-díjas énekesnőt holtan találták londoni lakásában - közölte a CNN.

A 27 éves, angol soul-, jazz-, és rhythm and blues-énekesnő halálának oka egyelőre ismeretlen.

A kábítószer- és alkoholproblémái miatt Amy Winehouse már többször volt elvonón. Idén júniusban két európai koncertjét is lemondta, többek között a Sziget-fesztiválon való fellépését is arra hivatkozva, hogy “nem tudja a legjobbat nyújtani”.

Winehouse legutóbb, idén májusban az alkohol miatt ment elvonóra, a drogokról állítólag már 3 éve “lejött”.

Első albumát, a 2003-ban megjelent Franket Mercury-díjra jelölték. Az énekesnőnek két Ivor Novello-díjat is ítéltek, az elsőt 2004-ben, a Stronger than Me című daláért, míg a másikat 2007 májusában a 2006-os Back to Black című albuma első kislemezéért, a Rehabért.

2007. február 14-én BRIT díjat nyert a Legjobb női előadóművész kategóriában (az elismerésre a Legjobb brit album kategóriában is jelölték). Július 17-én bejelentették, hogy a „Back to Black” egyike azon 12 albumnak, mely szerepel a 2007-es Mercury-díjra jelöltek listáján, és az énekesnőt még ugyanebben az évben háromszor jelölték az MTV Video Music Awardsra – írja a Wikipédia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik