Élet-Stílus

Mire jó még egy iPhone?

Kedden teszi közzé negyedéves adatait az Apple. A hírek szerint lenyűgözik majd befektetőiket. Várható gyorsjelentés, nyári kiegészítőkkel.

Fokozta tempóját az Apple és az elmúlt negyedévéről 69 százalékos profitnövekedést jelent a várakozások szerint kedden. A nyeresége összege meghaladhatja az 5,5 milliárd dollárt, az értékesítés bevételei szintén jelentősen nőttek – 59 százalékkal – elérhetik a 25 milliárd dollárt.
Miközben az Apple vár előrukkolni legnépszerűbb termekének az iPhone-nak a legújabb 5 verziójával – a hírek szerint szeptemberig – a céget szépen megtámogatta az iPad 2. generációs változata. A tabletből a Bloomberg szerint az elmúlt negyedévben 7,7 milliót adtak el, 400 ezerrel többet, mint a megelőző negyedben. Ahogy azonban a csmonitor.com lap címében is fogalmazott, a piac nagyon várja már az iPhone 5-öt mert addig Androidot vesz. Az új készülékben a hírek szerint erősebb processzor, és egy 8- megapixeles fényképező kaphat helyet.

Addig is, amíg megjelenik az új telefon, a nyárra néhány hasznos kiegészítőt ajánlunk, a még koránt sem lefutott 4-es készülékhez:

Akik tényleg nem csak egy telefont, PC-t látnak iPhone-jukban azok akár félprofi fényképezőgéppé tudják alakítani okosmobiljukat. A csatlakoztatható objektívvel, amelyet a Rollei készít, 8-szoros manuális zoomra képes már a gép. Az ára sem borzasztó 35 euro.

Mire jó még egy iPhone? 1Mondhatni alap kiegészítő a ventilátor nyáron. A „Dock Fan” alig 17 gramm és nem csak az iPhone 4-gyel de a 3-2-1-el is kompatibilis. Ára összehasonlítva az objektívvel meglepő 37 dollár.

Mire jó még egy iPhone? 1Ha már az alapkellékeknél tartunk, akkor egy sörnyitó igazán az. A „The Opena” fantázianevű iPhone tok pedig nem mást rejt a mobilon kívül mint egy sörnyitót. Az ára ennek is elég hűsítő 30 dollár.

Mire jó még egy iPhone? 1Végezetül, az iGrill eszköz, amely a nyári sütögetést teheti kényelmesebbé. A kis szerkezetet a BBQ mellé kell tenni, hőmérőjét a beleszúrni a feltett húsba, az iPhone-unkon el kell indítani a megfelelő alkalmazást, amely jelez is, ha kész a finom husi.

Mire jó még egy iPhone? 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik