A magyar állam létrejöttét szinte már axiómaként kötjük az 1000. évhez és Szent István királyunk megkoronázásához. Miért? Miért vitatjuk el Álmos népétől, hogy életét szervezetten, „állami keretek közt” élte akár a Kárpát-medencében, akár korábban Etelközben, Levédiában? A válasz az állam fogalmának számtalan definíciójában van: egyes kutatók még azt is vitatják, hogy a középkor, sőt az ókor folyamán egyáltalán beszélhetünk-e államról.
Ezzel szemben Szabados György történész úgy véli, minden okunk megvan arra, hogy a Magyar Nagyfejedelemséget már jóval a Kárpát-medencébe való bevonulás előtt államnak nevezzük. Sőt, a honfoglalásra egyenesen úgy tekint, hogy nem a magyar nép és nem is a magyar nemzet, hanem a magyar állam költözött át az 1920-ig Magyar Királyságként ismert területre. Nézzük.
Az állam szó jóval később keletkezett, mint az általa leírt fogalom, amelyre régebben más szavakat használtak az emberi kultúrák, de az teljesen normális nyelvi jelenség, ha egy új szóval egy korábbi fogalmat jelölünk. Mint ahogy például az ókoriak sem tekintették magukat ókorinak, és az Árpád-ház tagjai sem magukat nevezték el Árpád fejedelemről. Ez utóbbi csak a XVIII. században terjedt el „praktikus okokból”.
Kristó Gyula úgy véli, nincs világfelfogástól független, tértől és időtől elvonatkoztatható, abszolút államhatalom, Paczolay Péter pedig úgy fogalmaz: az állam olyan történeti kategória, melynek leírni kívánt és remélt tárgya, az állam mint intézmény folyamatosan változik. Ennek alapján Álmos Magyar Nagyfejedelemsége, Szent István Magyar Királysága és a mai Magyar Köztársaság intézményrendszere nagyban eltér egymástól, mégis mindhárom képes volt/képes egy adott terület lakosai felett érvényesíteni akaratát, vagyis mindhárom állam. Nem ugyanolyan állam, de ugyanúgy állam – írja Szabados György.
Best of 2000.
2000-ben Magyarország az államalapítás millenniumát ünnepelte, Szent István megkoronázásának 1000. évét. Erről és más érdekességekről, történelemről és bulvárról olvashat az 1993-as évből a Best Of 1990-2009. emlékkönyvsorozat aktuális számában. A Sanoma Budapest kiadó emlékkönyvét keresse az újságárusoknál. A sorozat egy-egy évet feldolgozó számai kéthetente, az adott év legnagyobb slágereit tartalmazó CD-melléklettel jelennek meg.
Az állam tehát nagyon tömören: egy meghatározott terület lakossága feletti tartós, intézményes és független főhatalom. Ha a Magyar Nagyfejedelemségre ez állt, akkor bizony a magyarság már évszázadokkal Szent István előtt „államot alkotott”. Sőt, itt lehet a legjobban lemérni, mennyire jogos egyáltalán a nomád(nak mondott) társadalmi alakulatok esetében államról beszélni.
Munkácsy Mihály: Honfoglalás. Forrás: wikipedia.hu
A világtörténelemben ugyanis a magyarok alkották azt az egyetlen közösséget, amely ízig-vérig steppei típusú szervezettségét nyugat-európai jellegű berendezkedéssel váltotta fel. Szűk ugyanakkor a forrásanyag és a IX-X. századról csak idegen történetírók munkáira hagyatkozhatunk, ráadásul a XI. századtól meginduló hazai írásos emlékek is keresztény szellemiségben és latinul, vagyis egy külső eredetű szemléleti-nyelvi szűrő közbeiktatásával készültek.
VII. (Bíborbanszületett) Konstantin bizánci császár a X. században így írt a magyarokról: „A türköknek [a magyaroknak] ez a nyolc törzse nem hunyászkodik meg a maga fejedelmei előtt, de megegyezésük van arra nézve, hogy a folyóknál, bármely részen üt ki a háború, teljes odaadással és buzgalommal együtt harcolnak. Első fejük az Árpád-nemzetségből sorban következő fejedelem, s van két másik is, a jila és a karcha, akik bírói tisztséget viselnek, de van fejedelme minden törzsnek is. Tudni való, hogy a jila és a karcha nem tulajdonnév, hanem méltóság… Tudni való, hogy Bulcsú, a karcha, Kalinak, a karchának a fia, és hogy a Kali tulajdonnév, a karcha meg méltóság, valamint a jila is, amely nagyobb a karchánál.”
Ebből a partikuláris érdekek felett érvényesülő központi akarat, valamint az intézményes tisztségek megléte olvasható ki: a magyarság a X. század közepére viszonylag tartós intézményeket mutatott fel. Az egységes államirányítás másik ismérve a tudatos külpolitika, amely hol szövetségek megkötésében, hol államérdekű hadjáratokban nyilvánult meg (ez utóbbiakat szokás – tévesen – kalandozó hadjáratoknak minősíteni).
kristó gyula a nomád államról
„Ha a türk nomádok elnek nevezték a magukén kívül a kínaiak berendezkedését, a kínaiak pedig kuonak a türk uralmi szervezetet, akkor ez azt jelenti, hogy kölcsönösen a legmagasabbra értékelték egymás uralmi viszonyait. A türkök szemében a saját legmagasabb berendezkedésük egyenértékű volt a kínai államéval, s a kínaiak is megadták az állam minősítést a türk elnek. Szó sincs arról, hogy ebben a kínai és türk hatalmi szervezet azonos fejlettségi szintje, azonos felépítése és működése jutott volna felszínre… mindkét hatalmi berendezkedés elismerte a másikról, hogy az is uralmi rendszer. Ha ez állam, akkor állam. Más szavakkal kifejezve: Kína a letelepedett népek között érte el azt a társadalomszervezési csúcsot, amelyet a türk el a nomád népek között, azaz az állami rangot.”
Álmos nagyfejedelem (forrás: wikipedia.hu)
Megtalálhatjuk az állam egy másik gyakori kritériumát, a külpolitikai szuverenitást a Szent Istvánnal kortárs Thietmar merseburgi püspök művében: „A császár kegyéből és biztatására Henrik bajor herceg sógora, az országában püspöki székesegyházakat létesítő Vajk koronát és áldást kapott.” Vagyis Vajk-István nagyfejedelem már javában szervezte egyházát, amikor III. Ottó ösztönzésére királyi koronát kapott és egyházi áldásban részesült. A császári függésbe került szláv és dán fejedelemségekkel – akik nem alapíthattak önálló egyházat – ellentétben a magyar „Vajknak” joga volt ahhoz, amit már folyamatosan tett, ezért e tekintetben is önálló uralkodóként mutatkozott – érvel az MTA-SZTE-MOL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa.
És mi a helyzet a honfoglalással? Korábban írtunk már arról, hogy a tudomány lassan meghaladja a „fejvesztett menekülés” elméletét, azaz hogy Álmos és Árpád a besenyő támadások elől húzódott volna nyugatra. Ezzel itt most nem foglalkozunk bővebben, de Szabados György is egyetért abban, hogy a honfoglalás egy tudatos, jól előkészített lépés volt őseink részéről. A kérdést ő úgy teszi fel, hogy ki „foglalt hont” 895-ben?
A válasz nem lehet a magyar nép, sem a magyar nemzet, mivel a források szerint ekkor három, egymástól jól elkülöníthető területen éltek magyarok – a szavárd-magyarok Perzsia vidékén, a baskíriai magyarok Magna Hungariában (az ő leszármazottaikat találta meg Julianus barát a tatárjárás előtti években) és Álmos magyarjai Etelközben. Ezért Szabados szerint – bármilyen furcsán is hangozzék – a Kárpát-medencébe költözés a magyar állam bejövetele volt. Természetesen ez egyben az Álmos alapította magyar nomádállam szállásváltása, vagyis az egyik magyar etnikai egység szállásváltása volt – teszi hozzá.
forrás
Cikkünk forrásaként Szabados György történész, MTA-SZTE-MOL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tudományos főmunkatársának publikációit használtuk fel.
