Élet-Stílus

Tartanak a kínai hústól a sportolók

Összeállították a biztonságos éttermek listáját a szombaton kezdődő sanghaji vizes világbajnokság szervezői. Kínában ugyanis a sertések és szarvasmarhák hízlalására használt szerben a sportolók számára tiltólistán szereplő klenbuterol is kimutatható.

A házigazdákat az a szándék vezette, hogy jól használható “kézikönyvvel” segítsék a versenyekre érkező sportolókat, akik közül előzetesen többen aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy esetleg szennyezett étellel tiltott szer kerül a szervezetükbe, és a doppingvizsgálaton megbuknak.

“Elkötelezettek vagyunk abban a tekintetben, hogy az általunk javasolt éttermeket és hoteleket szigorúan ellenőrizzük, s ezzel elejét vegyük bármiféle kellemetlenségnek” – mondta a China Daily című lapnak Hszie Min-csiang (Xie Minqiang), a szervezőbizottság higiéniáért felelős vezetője.

A lap egy közelmúltban összeállított tanulmányra hivatkozva azt írta, hogy 28 turista közül, aki hazatérve ellenőrzésnek vetette alá magát, 22-nek a szervezetében – a sportolók számára tiltólistán szereplő – klenbuterol volt kimutatható. A légzésfunkciókat segítő, de egyben anabolizáló hatású szert sertések és szarvasmarhák hízlalására is használják, Kínában egyes állattenyésztők a jószágaik ételébe keverik. A klenbuterollal lebukó versenyzők hosszú eltiltásra számíthatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik