Carlos Santana kedden este Budapest Sportarénában felfedte az okát, miért éri meg Magyarországon külföldi szupersztárok koncertjeire járni. Egyszerűen lenyűgöz bennünket a profizmus, amivel egy a tegnapihoz hasonló gárda áll a zenéléshez. Az, hogy ha a színpadon állók egy intésből, kézmozdulatból tudják, a billentyűs szóló most lezár, indul a dobos magánakciója, a fúvós felkészül, közben pedig a frontember imprózik minden szekció alá egy kicsit és mellette flörtöl a dobfenomén feleségével. A mexikói-amerikai gitárhős mindezt elhozta, emellett pedig olyan kísérőzenekarral jött, ahol a tagok a koncert minden egyes pillanatában rendesen odarakták magukat.
Santana vezényel (Fotó: Kollányi Péter – MTI)
A külföldi fellépőktől szokatlanul szinte teljesen pontosan kezdődő koncert elején kicsit aggódtunk, mert az első egy-két szám alatt a közönség körülöttünk billegő részén sokkal inkább enyhe apátia érződött, mint kíváncsiság. A második szám végére azonban a három részből álló ritmusszekció meghozta a hatását. Az indián származású kongás, a fekete dobos és az ütőhangszereknél posztoló mexikói megadta az alapritmust ahhoz, hogy a gátlásos magyar közönség viszonylag gyorsan elkezdje illegetni magát.
Kaptunk mindent Santana életművéből, amiben egyébként is szinte minden stílus szerepel amire egyáltalán gitározni lehet. Meg olyan is, amire azelőtt azt hittük, hogy nem. Az első harmadban leginkább a latinos, pörgős zenék mentek. Jött természetesen a Black Magic Woman a nyitás után, bemutatva a fekete és a mexikói férfi énekes párost, aztán a latin váltott tempós Oye Como Va, de szépen lassan befutottak az elmúlt évek kommerszebb darabjai is a Mariatól, a Corazon Espinandóig. Santana a koncert közben leült az erősítőre is, de csak hogy lezavarjon egy kis zongorás, a gitártémákat lazán odabiggyesztő bluest B.B. King stílusban. Ő már csak tudja, hogyan adja el a közönségnek az ilyesmit, hiszen többször játszott együtt a blues fekete királyával. A végére több rockosabb téma is előkerült, többek között a Santana legendás woodstocki fellépésén is játszott, a rock zenét erős ritmusszekcióval, afrikai és latin ütemekkel dúsító Soul Sacrifice, háttérben éppen az említett fesztivál filmfelvételeivel.
Carlos gyakran váltott gitárt és gond nélkül jöttek a sajátos névjegynek számító tónusban megszólaltatott riffek és szólók. A villámgyors kézmozgáson senki nem csodálkozott, hiszen valószínűleg amióta kis Carlito 6 évesen először megfogta a gitárt, azóta csak alváshoz veszi le, ám mindez kiegészült a többi hangszer dallamaira adott azonnali és pontos gitárválaszokkal, reakciókkal. Egyszer a billentyűs témáját ismételte kiforgatva, másszor pedig a dobos alá adta a lovat szabad asszociációkkal.
Az öreg mariachi világhírű sarja gyakran kommunikált a magyar közönséggel. Bár üzeneteinek túlnyomó részében spirituális zanzákat zengett a szeretetről és a szív tudatáról, szóba került Szabó Gábor, Santana egyik kedvenc magyar gitárosa, a ’magyar cigánygyerek’ akitől bevallása szerint sok technikát és egyedi fogást eltanult annak idején. Indítványozta is egy szobor állítását a zenész számára, ám a magyar közönség mérsékelt lelkesedése alapján Szabó Gábor életművét valószínűleg jobban ismerik, vagy elismerik külföldön, mint itthon.
A jócskán elnyújtott koncert vége felé mindig újabb és újabb zárásnak tűnő zenével túráztatta a közönséget a zenekar, majd lezárás helyett szó nélkül átjammeltek egy klasszikusba, vagy éppen pár perc improvizáció és örömzenélés kezdődött Santana vezénylésével. Több mint két és félóra után az egyébként inkább 50-es generációba tartozó közönségből az utolsó energiatartalékokat is kipréselte a hatvan fölött járó gitársztár, imádkozott egy gyorsat az első sorban, magába szívva a közönség pozitív energiáit, majd lelkesen integetve elvonult a backstage-be, mi pedig próbáltuk feldolgozni, hogy zenélni, előadni, lelkesedni és levonulni így is lehet.
