Élet-Stílus

Hol vannak a szúnyogok?

Az idei nyáron ezidáig elmaradt a vérszívó szúnyogok inváziója, és komoly tömegekre már nem is számíthatunk. Félteni azért nem kell őket, mert bár a felnőttek között magas a halandóság, a peték viszont sok mindent kibírnak. Most pihennek, rendezik soraikat, hogy a megfelelő pillanatban ismét bearanyozhassák estéinket és éjszakáinkat.

A tavalyi, szokatlanul csapadékos évhez képest idén egyelőre valóban kevesebb csípő szúnyoggal találkozhattunk, aminek alapvető oka az átlagos évekhez viszonyítva is száraz, csapadékban szegény tavaszi időszak. Ezen kívül a Duna mentén meghatározó, hogy az év elején a folyam megszokottnak mondható áradása is elmaradt – tudta meg az fn.hu a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodájától.

Lesben állnak

Ettől függetlenül nem szabadultunk meg a szúnyogoktól. Jelenleg nyugalmi állapotban, a peteburok mögött rejtőzve várnak a szükséges feltételekre, elsősorban vízre és a lárva állapotban táplálékul szolgáló baktériumok felszaporodására. A „nyugvó harcosok” ilyenkor perceken belül kikelnek, de akkor sem jönnek zavarba, ha a nedvességhiány miatt a pete korábban, akár röviddel a lerakása után kiszáradt. Ilyenkor a lárva fejlődése nem indulhatott meg, de ahogy víz éri, a folyamat beindul, mintha mi sem történt volna.

pete-lárva-báb-imágó

A rovarok, köztük a szúnyogok is életük során több átalakuláson is keresztül mennek. A nőstény által lerakott petékből először kikel a lárva, amely mozog, táplálkozik, majd a megfelelő fejlettségi szinten bebábozódik. A báb állapotból fejlődik ki a „végleges” formája, ezt nevezzük imágónak. A szúnyognak ezt az alakját ismeri mindenki, ekkor repül és „csíp”.

A kifejlett szúnyogok halandósága rendkívül nagy. Nyáron például, a száraz melegben sokkal rövidebb ideig életképesek, mint a magasabb páratartalmú időszakokban, és az erős szél is igencsak megtizedeli aktuális állományukat. Természetesen tarolják őket a velük táplálkozó és a rajtuk vagy bennük élősködő élőlények és a vegyszeres irtás is.

Szúnyogok rémálma. Fotó: Németh György/MTI

Szúnyogok rémálma. Fotó: Németh György/MTI

A rovarok mennyiségét mégis elsősorban a fejlődésük szempontjából ideálisnak tekinthető élőhely megléte és minősége befolyásolja. A nagyobb, nyílt felületű vizeken az áramlás, a hullámzás és a lárvákat fogyasztó halak jelenléte miatt jellemzően nem alakul ki jelentős állományuk. A sekély, meleg, áradások után visszamaradó vagy az esőzések során kialakuló, viszonylag védett vizekben viszont tömegesen tenyészhetnek. Mivel ezek a csapadék függvényében jönnek létre, a szúnyogok száma is az eső mennyiségén múlik.

nem “esznek” vért

A szúnyogok nem élelemforrásként tekintenek az emberre, a vér a szaporodásukhoz szükséges. A hímek egész életükben növényi nedveket szürcsölgetnek, és ezen a menün élnek a nőstények is. Sok fajnak azonban a sikeres szaporodáshoz vérre van szüksége, amely megfelelő tápanyaggal látja el a bennük fejlődő petéket. Enélkül azok életképtelenek lennének. A szúnyogok látása egyébként nem túl jó, az „áldozathoz” a testből kisugárzódó hő, illatok és a kilélegzett szén-dioxid vezeti el őket.

Nem valószínű az invázió

Sok rovar esetében megfigyelhető, hogy bizonyos időszakonként tömegesen jelennek meg, máskor pedig alig találkozunk velük. Ám ezeknek a kis vérszívóknak ez nem szokásuk, ők folyamatos ostrom alatt tartanak minket. A csípő szúnyogok csoportját alkotó fajok ugyanis eltérő ritmusban fejlődnek, és még egy fajon belül is a tenyészőhely vízhőmérsékletén múlik, hogy mikor válnak kifejlett rovarrá, azaz mikor kezdenek el „csípni”. A szúnyogrjazás tehát épp olyan kiszámíthatatlan, mint az időjárás, de a lárvák átlagos fejlődési üteme alapján azért készülhetünk: meleg nyári időszakban a nagy esőzéseket követő második héttől lehet megnövekedett szúnyogmennyiségre számítani.

Szerencsére azonban a minket rettegésben tartó fajok egy része kifejlett állapotban április-májusban jelenik meg és június-júliusig repül, így tőlük idén már nem kell tartanunk. A többiek viszont még felbukkanhatnak, ám a nyári tenyészidőszak végéhez közeledve ennek egyre kisebb a valószínűsége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik