Élet-Stílus

A Szépségkirálynő nekiment Hajdúnak

Kocsis Korinna úgy érzi, Hajdú Péter jogtalanul zárta ki A Szépségkirálynő című produkcióból. A modell kemény érvekkel hadakozik blogjában.

Nem telik unalmasan a Szépségkirálynő című verseny castingja. Kocsis Korinnát, a Miss Earth cím 2009-es királynőjét azért zárták ki a versenyből, mert korábban már indult és nyert is a versenyen – olvashattuk számos fórumon az elmúlt napokban. A hírek szerint a TV2 új műsorának producere, Hajdú Péter tette szóvá a castingon, hogy érzése szerint így nem lenne helye a lánynak a döntős csapatban – Korinnának pedig mennie kellett.
Az újabb lehetőségtől megfosztott modell billentyűzetet ragadott, hogy internetes blogjában kellőképpen válaszoljon a kizárásával kapcsolatos körülményekre.

Ha a jelentkező férjezett, illetve elvált, gyermekes, akt- illetve hasonló jellegű felvétel készült korábban róla, illetőleg ilyen jellegű jogokat adott el bármilyen médiának” nem indulhat a versenyeken – idézte a versenykiírás szövegét, majd felelevenítette, hogy egyedül Hajdú Péter kardoskodott, hogy volt királynőként ne indulhasson az idei kiírásban.

Az, hogy mi állt valójában Hajdú Péter szándéka háttérben? Csak ő maga tudhatja, akinek hitelességének és a verseny néhány zsűritagjának megfogalmazása szerinti ‘kiskirálykodásának’ megítélése, igaz nem az én feladatom, viszont az mindenképp elgondolkodtató és talán nemcsak az én számomra, hogy a zsűri számos tagja szerint a verseny végső győztesének esélyesei között is nyilvántartottak” – magyarázta Korinna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik