Élet-Stílus

Szülés utáni depresszió férfiaknál?

Egy brit férfit felmentettek hat hónapos kislánya megölésének vádja alól, miután arra hivatkozott, hogy szülés utáni depresszióban szenvedett.

Szülés utáni depresszióban minden hetedik nő szenved. A brit Fatherhood Institute (Apaság Intézete) szerint azonban minden tizedik férfinál is jelentkezik depresszió a gyerek születését követően vagy azt megelőzően. Az apai depresszió csúcsa a baba születését követő három-hat hónapra esik – írja a BBC hírportálja, amely szerint a bíróságon felmentett Mark Bruton-Young esete felhívta a figyelmet az apává válás nehézségeire.

A nőkhöz hasonlóan a férfiak is megküzdenek azokkal az életüket meghatározó változásokkal, amelyek a gyerek érkezésével járnak együtt – véli Adrienne Burgess, az intézet vezetője. “A hormonok, az alváshiány, a megnövekedett felelősség és az általános sztressz a férfiaknál ugyanúgy jelen lehet, mint a nőknél. Ha pedig párjuk depressziós, nagyobb eséllyel válnak azzá ők is” – tette hozzá.

Az apa depressziója azonban már párja terhessége alatt elkezdődhet, amikor kapcsolatuk megváltozik. Az apák úgy érezhetik, hogy kimaradnak valamiből, sőt kihagyják őket valamiből, miközben partnerük fokozott figyelmet élvez. A szülés után előfordul, hogy az anya úgy érzi, ő jobban pelenkáz vagy cumiztat, mint az apa, ezért kritikával illeti partnerét. “Ilyenkor nem gondolnak arra, hogy ezáltal aláaknázzák a férfi önbizalmát” – magyarázza Liz Wise tanácsadó. A folyamat elvezethet odáig, hogy a férfi nem ajánlja fel többé a segítségét, a pár kommunikációja összeomlik, megsértődnek egymásra.

Burgess szerint a várandósság idején az apát sokkal jobban be kellene vonni a felkészítésbe, a kezelőorvosnak érdemes lenne az anyával együtt behívnia az apát is a vizsgálatok időpontjára.

Az anya és az apa egyaránt érezheti magát fáradtnak, stresszesnek és alkalmatlannak, valamint lehet bűntudata, ám különböző módon reagálhat ezekre az érzésekre, ami nehezítheti a jelek beazonosítását. Általában úgy tartják, hogy a depressziós férfiak dühösek, míg a nők szomorúak. Szakemberek szerint a túl sok ivás, az öngyógyszerezés és az afférokba bonyolódás egyaránt lehet jele a férfiak depressziójának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik