Élet-Stílus

Miért ünnepeljük a gyereknapot?

Májusban a hónap utolsó vasárnapja már évtizedek óta a gyerekeké.

Hogy a gyermekeknek is legyen saját napjuk, nem amerikai ötlet. Jó néhány évtizeddel ezelőtt, egész pontosan 1920. május 23-án Törökországban tartották meg először. Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről.A környező országok közül több is egyetértett a kezdeményezéssel és néhány éves eltéréssel ott is megtartották, ez volt az alapja a későbbi Nemzetközi Gyermeknapnak, amit akkor egyezményesen június 1-jén tartottak mindenhol. Az a mai napig sem világos, hogy miért pont ezt a napot választották.

A Nemzetközi Gyereknaphoz nagyon hasonló az ENSZ kezdeményezése, az Egyetemes Gyereknap: arról, hogy minden év november 20-án megünneplik 1954. december 14-én határozott a szervezet. A november 20.-ai dátum vonatkozik arra a napra, amikor a Szervezet elfogadta a gyermekek jogairól szóló határozatot.

Gyermeknapot tehát a világ számos országában tartanak, így Magyarországon is. Itthon 1931-től ünnepeljük. Akkoriban még Gyermekek Hetének hívták az eseményt, 1951-től viszont már csak egy napos: minden évben május utolsó vasárnapján tartják. Ilyenkor számos – a jó időre való tekintettel, főleg szabadtéri – rendezvénnyel, családi programmal készülnek országszerte, melyben a főszerepet természetesen a gyerekek játsszák. A gyermekek ezen a napon például ingyen léphetnek be a vidám- és élményparkokba, állatkertekbe az ország több pontján is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik