Élet-Stílus

Mangóval aratna a Microsoft

A Microsoft kedden a világnak egyszerre, így hazánkban délután négykor mutatta be mobilos operációs rendszerének legújabb változatát, a Mangót. Ez a rendszer lesz az, amelyet már a Nokiákon is használnak majd.

A megjelent új rendszer ugyanakkor nem csak a finneknek a jelenlegi legfőbb szövetségesnek készült. Szinte valamennyi nagy gyártó lát fantáziát a Microsoft mobilos rendszerében így lesz ilyen rendszerű telefonja az LG, a HTC, a Samsung, az Acer, a Fujitsu, és új belépőként a kínai ZTE-nek is.

Röviden összefoglalva a Microsoft a Mangóban az okostelefonokon megjelent alkalmazásokat kötné össze egymással. A cég szerint ezeknek ugyanis kommunikálniuk kell egymással annak érdekében, hogy ne csak egyszer letöltött és többet nem hasznát felesleges telefontöltelékek legyenek.

A koncepciójuk szerint egy alkalmazásnak magától kell elindulnia akkor és ott, amikor szükség van rá. Ugyanennek a koncepciónak rendelték alá a telefonok egyedi képességeit is, mint a helyfigyelést, a fényképezőgépet, a giroszkópot, vagy az iránytűjét.
Mindamellett, hogy a Mango magyar nyelven is elérhető szoftvercég azt is bejelentette, hogy a Windows Phone 7 ingyenes fejlesztői eszközeinek béta verzióját is nyílttá teszi. Ennek értelmében bárki fejleszthet a telefonra saját alkalmazást, amellyel akár egy világméretű piacra is kiléphet.

Mangóval aratna a Microsoft 1A Microsoftnak szüksége is lenne a gyors sikerekre, mert a Gartner piackutató szerint az Android a legnépszerűbb operációs rendszer az okostelefonokon, de az Apple is jelentősen erősödött és éppen a Microsoft szövetséges Nokia rendszerének kárára. A Nokia Symbian piaci részesedése 44,2 százalékról 27,4 százalékra zuhant vissza, az Android 9,6 százalékról 36 százalékra nőtt az idei év első negyedévében. A Microsoft Windows Phone saját rendszer pedig alig 3,6 százalékos piaci részt tudhat magáénak az okosok területén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik