Élet-Stílus

Szobrot állítanak Rodolfónak

A világhírű magyar bűvész, Rodolfo 100. születésnapja alkalmából vasárnap emlékműsort rendeznek a fővárosi Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérben, hétfőn a Fővárosi Nagycirkusz előcsarnokában felavatják a szobrát.

A hazai artistatársadalom nevében bűvészek, zsonglőrök adnak jubileumi műsort vasárnap Rodolfóra, a nagy elődre emlékezve vasárnap a Corodini Országos Bűvész Egyesület szervezésében. Az eseményen beszédet mond Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára, aki maga is bűvész – mondta Gálvölgyi Judit, Rodolfo lánya az MTI-nek.

Mint kifejtette, Gloviczki Zoltánt még édesapja mutatta be a közönségnek az Előttem az utódom című tévéműsorban. Az akkori kisfiú nagybácsija, Gloviczki Péter pedig 12 évesen az első Ki mit tud? egyik bűvész felfedezettje volt.

Gálvölgyi Judit kiemelte, hogy nagyrészt Rodolfónak köszönhető, hogy felépült a Fővárosi Nagycirkusz, ezért kerül az építmény előcsarnokába hétfőn délután Rodolfo, polgári nevén Gács Rezső bronzportréja, Kocsis András Sándor alkotása. Kitért arra is, hogy a szobrászművész az ő kérésére, ajándékként készítette el a portrét az artisták családjának és a közönségnek. Kocsis András Sándor “civilben” a Kossuth Könyvkiadó igazgatója; a bronzportré avatásán Rodolfo régi barátja, Vámos Miklós író mond beszédet.

Szintén a Rodolfo-jubileumhoz kapcsolódik, hogy hétfőn 18 órára flashmobot (villámcsődületet) szervez a pesti Broadway-re, a Budapesti Operettszínház elé. A szervezők azt kérik a résztvevőktől, hogy hozzanak magukkal egy franciakártya-lapot, ennek felmutatásával emlékezzen mindenki a nagyszerű bűvészre. Gálvölgyi Judit elmondta, hogy édesapja a második világháború előtt és után is sokszor megfordult a pesti Broadway-n, az ott működött Arizona mulatóban, majd a Moulin Rouge-ban és sokat üldögélt a barátokkal, kollégákkal az Operett presszó teraszán.

Rodolfo, azaz Gács Rezső 1911. május 16-án született Budapesten és 1987. január 25-én halt meg. Apja nyomdai betűszedő volt, a kisfiúnak egy kínai gyöngyárus tanított meg dunai kavicsokkal egy trükköt, amelyet másnap a Mátyás téren a gyerekeknek bemutatott. Ezt látta meg Ódry Zuárd, a Magyar Mágusok Szövetségének elnöke, a híres színész, Árpád bátyja és elkezdte tanítani.

Dolgozott együtt a két Latabárral, Feleki Kamillal és Alfonzóval, önálló revücsapatot alakított, amellyel 1939-től bejárta az egész Balkánt. Turnézott Egyiptomban, Nyugat-Európában, tanította a szakmát az Artista Akadémián, majd az Állami Artistaképző Intézetben. Több könyvet is írt, a legismertebb a Vigyázat, csalok! című. A televíziózás hőskorában több műsora volt, köztük a Bűvészettörténet című sorozata.

Rodolfo ötezer mutatványt ismert, ebből ezret színpadképesen. Utolsó fellépése 1986. január 13-án volt a Mikroszkóp Színpadon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik