Élet-Stílus

Alig 5 millióért befekhet Vilmos feleségének ágyába

15 ezer fontért, vagyis 4,5 millió forintért bárki kiveheti egy éjszakára azt a lakosztályt, amelyben Katalin hercegnő töltötte utolsó szabad estéjét.

A hercegnői lakosztályt, amit egyébként – természetesen – minden luxussal felszereltek, a londoni Goring luxushotel kínálja: így potom 4,5 millió forintért bárki megtapasztalhatja, milyen érzés hercegnőnek lenni. Egy rövid időre legalábbis. Annak, akit a gondolat komolyan foglalkoztat azonban sietnie kell, a szálloda bennfentesei ugyanis már azt is elárulták, hogy a foglalások a borsos ár ellenére özönlenek.

Katalin, cambridge-i hercegnő egyébként a világraszóló királyi lakodalom előtti nap még polgári nevén, azaz Kate Middletonként jelentkezett be a szállodába. A menyasszony és családjának hölgytagjai a Goring ötszobás királyi lakosztályát bérelték ki. Ehhez a szálloda luxuskörülményeket teremtett számukra: több mint 150 ezer fontért (45 millió forintért) a padlótól a mennyezetig kitatarozták és átalakították a lakosztályt. A falakra négyzetméterenként 500 fontba (150 ezer forint) kerülő selyemtapéta került, a két fürdőszobában vízálló televízió nézhető a kádból, a szobákat pedig nemes porcelánok, festmények, kézi gyártású tölgyfa bútorok díszítik.

AJÁNLOTT LINKEK:

Nézze meg, hogy fest a londoni Goring luxushotel (thegoring.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik