A mai modern társadalmakban apának, szülőnek lenni bonyolult kérdésnek tűnik, ami mellett ott áll az a nehezen vitatható tétel, hogy sok-sok generáción át mindig felnőttek valahogy a gyerekek, egyszóval megy ez magától is, mint a tudják mi.
Van egy elrettentő blog, ahol ritkábban vicces, többségében először viccesnek tűnő, de rettenetes képeket látni olyan gyerekekről, akiknek a szüleivel valami gond van – nem érzik, hogy az adott szituáció (pl. sztriptízbárba menni egy hatévessel) nem egy gyereknek való. Nem érzik, hogy mit lehet megmutatni egy gyereknek, tenni egy gyerekkel.
És igen, a modern világban rengetegen mindenféle háttértudás nélkül vágnak bele ebbe a kétségkívül természetes folyamatba. Legalábbis egykor természetes volt, mára már viszont a világunk nem természetes, így jól oda kell figyelni a kicsírázott növényre. Európa, Amerika és a többi gazdag régió kultúrája szimbolikus – nem a tehénszőr tapintása a természetes, hanem a tehénről szóló internetes cikk. Nem véletlen, hogy egyre-másra alakulnak a régi természetes életet felidézni akaró mozgalmak, klubok, tanfolyamok, elméletek, de ezek parodisztikus dolgok, ha egy valóban autentikus természetközeli (ázsiai, afrikai) lét mellé állítjuk őket. Ugyanis a modern ember nem hajlandó (és nem is tud) lemondani a rohanásról, a modern technológiáról, a termelő munkáról, a szórakozásról, a jólétről (még a szegényebbek is jólétben élnek egy afrikai törzsi élethez képest).
Ebben a szimbolikus világban kell tehát gyermekeinket az életre nevelni, miközben azt is tudjuk, hogy mennyire féloldalas életet jelent(het) ez a fajta életmód. Tudományunk és tudományos szemléletünk miatt rengeteg dolgot megtudunk és megtudhatunk a gyerekek lelkéről, fejlődésének sajátosságairól, ami amennyire lehetőség, olyannyira potenciális félelem a kudarctól, attól, hogy valamit elrontok. Egy szó mint száz: ma egy szülő ha lelkiismeretes, azért, ha nem, akkor azért tehet károkat gyermekének nevelésében.
De ha pozitívan állunk hozzá, és Szent Pál útmutatásait követve (mindegy, hogy mit teszel, csak szeress) magabiztosan, ösztönből nevelünk? Azért hallottunk már túlvédésről, túlszeretésről, a szeretet túlzott (és nyilván valami érzelmi zavarból eredő) megjelenéséről.
Az a baj, hogy életmódunkból és kultúránkból fakadóan csak az ösztönök és a tudatosság finoman kicentizett elegyéből lehet jó szülőnek lenni – akárhogy is, a szülői szerep mindig is hibákkal és frusztrációkkal tarkított előadásokat jelen majd az élet színpadán, amivel meg kell barátkozni, mert (és talán ez a legfontosabb) meghasonlott és göcsölt szülői hozzáállásból nagyon ritkán keletkezik kiegyensúlyozott és boldog gyerek.
