Élet-Stílus

Már nem titok, mit tartogat a jövő

Az emberi viselkedés megérthető, megismerhető, végső soron pedig befolyásolható - állítja Barabási László fizikus-hálózatkutató. A világhírű szakember a héten induló Mindentudás Egyetemén három előadásban mutatja be, hogy adataink alapján összerakható és kiszámítható az emberi jövő.

A telefontársaságok, bankok, internetszolgáltatók tárolta adatokból nemcsak a múlt részletei, hanem a jövő cselekvései is összerakhatók, egy tudós számára is meglepően pontosan – állítja Barabási Albert László, akit a héten három alkalommal is előad a Mindentudás Egyetemén. A hálózatelméleti kutatásaival ismertté vált tudós napjaink egyik legizgalmasabb tudományos területével, a jövőkutatással foglalkozik és a legrangosabb nemzetközi kutatók között tartják számon. 2010-ben ő volt az egyetlen, aki a tudományos élet két legnevesebb folyóiratának, a Nature és a Science magazinoknak egyaránt a címlapjára került.

Barabási szerint az emberekről felhalmozott adatok minden eddig vizsgált hálózatnál pontosabbak, a társadalom az utóbbi pár évben óriási laboratóriummá vált. Villanások című könyvében többek között arról ír, hogy habár ma még a Facebook, a Myspace és a Twitter iránt rajongunk, kialakítható a közösségi oldalak egy új generációja, amely nem a múlttal foglalkozik, hanem a jövőbe enged bepillantást. Nem azzal törődik, hogy „Mi jár a fejedben?”, hanem az eljövendő eseményekre koncentrál. Aki úgy érzi, hogy a Twitter és a Facebook be tudja szippantani, annak a Villanások azt üzeni, hogy a jövő előrejelzésének lehetősége még ezeknél is sokkal magávalragadóbb szenvedély lehet – véli Barabási.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik