Élet-Stílus

Címvédés küszöbén a Fehérvár

Egyetlen siker választja el a Fehérvárt a címvédéstől a jégkorong ob I-ben, miután a döntő harmadik mérkőzésén 7-4-re nyert a Dunaújváros otthonában.

Dunaújvárosi emberelőnyben Metcalfe a palánk mellett végig száguldozott, majd a kapu elé betörve vezetést szerzett a hazaiaknak. Nem késett sokáig a válasz sem: szintén létszámfölényben Ladányi pontos centerezését Johansson éles szögből vágta a kapuba.

A folytatásban főleg a hazai kapu előtt adódtak helyzetek, ám Sevela rendre védett, mígnem a 14. percben egy kavarodás után Johansson közelről nem hibázott. Még a szünet előtt jöhetett volna az egyenlítés, ám a vendégek kapusa, Hetényi – bemutatva a szezon egyik legszebb védését – visszavetődve lepkés kesztyűvel elkapta a pakkot.

A második harmad 35. másodpercében Johansson teljesen egyedül maradt a kapu előtt, és higgadtan a léc alá emelt, ezzel mesterhármast ért el. Változatlanul nyomott a címvédő Fehérvár, és a 28. percben a ketrec elé robbanó Ladányi növelte a különbséget. Azonban Kiss Ákos parádés passzából Pavuk szépíteni tudott.

Ez viszont csak felvillanás volt, mert a vendégek még emberhátrányban is képesek voltak eldugni a korongot. Sevelának volt megint egy szép védése, ám közvetlenül a pihenő előtt Johansson centerezését Mihály a kapu torkából a hazaiak hálójába kotorta.

A harmadik harmadra – akárcsak az előző összecsapáson – megint kapust cserélt a Dab, Becze állt be, de nem igazán volt sok dolga. A hazaiak emberelőnyben többször ziccerbe kerültek, aztán Pozsgai távoli bombája kötött ki Hetényi kapujában. Később Holéczy az alapvonal mögül visszafordulva lőtt a léc alá, másfél perccel később pedig a fehérváriak negyedik sora is eredményes volt. A hajrában újra Pozsgai villant, a hátvéd belopakodott a kapu előterébe, és az elé perdülő pakkot beemelte, ezzel lett 4-7 a végeredmény.

A negyedik meccset szombaton rendezik Fehérváron, és akkor már bajnok lehet a Volán.

Ocskay Gáborra emlékeztek Újvárosban

A találkozó előtt a hazai és a vendégszurkolók együtt gyújtottak mécseseket és gyertyákat a két évvel ezelőtt, 33 évesen elhunyt ifjabb Ocskay Gábor emlékére az újvárosi csarnok bejáratánál. A meccset egyperces gyászszünet vezette be.

Ob I, öntő, 3. mérkőzés:
Dab.Docler Dunaújváros – Sapa Fehérvár AV19 4-7 (1-2, 1-3, 2-2)
Gól: Metcalfe (3.), Pavuk (29.), Pozsgai (48., 59.), ill. Johansson (5., 14., 21.), Ladányi (28.), Mihály (39.), Holéczy (54.), Kiss D. (56.)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-0, a Fehérvár javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik