Élet-Stílus

Rég legyőzöttnek hitték: újraéledhet a tbc

A tbc-t okozó baktérium hozzászokott az antibiotikumokhoz, így most újra fenyegetést jelent.

A tbc mind a mai napig a legtöbb áldozatot követelő betegség, ám az elmúlt időszakban antibiotikumokkal és rendszeres szűréssel, védőoltásokkal sikerült megfékezni a terjedését. A betegséget okozó baktérium, a Mycobacterium tubercolosis mostanra azonban alkalmazkodott az ellenanyaghoz, ezért most újabb gyógyszerekre van szükség.

Elterjedt tévhit, hogy a tbc-t csak a szegények kaphatják meg, ez azonban így nem teljesen igaz. Az orvosok szerint a legyengült immunrendszerű és leromlott fizikai állapotban lévő embereknek jóval nagyobb az esélye, ettől függetlenül minimális esélye mindenkinek van, hogy elkapja, ha tartósan ki van téve a betegségnek. A tbc cseppfertőzéssel terjed – tehát köhögés, tüsszentés, vagy akár beszéd útján is – a tárgyak érintésével azonban nem. Így nem igaz a feltételezés, hogy már azzal is fertőződhet valaki, ha megfogja a villamos kapaszkodóját egy tbc-s beteg után.

Hazánkban évente 3 ezer új beteget regisztrálnak és körülbelül 700 halálos áldozatot követel a kór. Az Egészségügyi Világszervezet 1982-ben március 24-ét a tbc elleni küzdelem világnapjává nyilvánította, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a még mindig veszélyes betegségre, illetve hogy népszerűsítse a megelőző és szűrő programokat. A szervezet ezzel azt szeretné elérni, hogy a betegek száma világszerte a felére csökkenjen.

AJÁNLOTT LINKEK:

Újraéled a tbc: évente hétszáz áldozat (nlcafe.hu)
Elkapható a villamoson a tbc? (hazipatika.com)
A tüdőtuberkolózis tünetei (webbeteg.hu)
Még több információ a betegségről (wikipedia.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik