A korai magyar-lengyel kapcsolatokat leginkább a két ország geopolitikai helyzete határozta meg: a népek országútján fekve folyamatos keleti támadásoknak voltak kitéve, míg nyugatról a Német-Római Birodalom próbálta időről időre vazallusi státuszba hajtani az újonnan létrejött királyságokat, beleértve Csehországot is. A két kulturális régió megszilárdulását az akkori „Nyugat” keleti határán jelentősen segítette a korai és intenzív kapcsolatfelvétel is – mondta el az fn.hu-nak dr. Szokolay Katalin történész.
Az „új királyságok” kezdettől fogva komoly erőfeszítéseket tettek, hogy felzárkózzanak a nyugathoz, felismerték az ehhez szükséges összefogás jelentőségét, ami pedig már automatikusan adott újabb és újabb lökést a további együttműködésnek. Ennek motorjai a korabeli tudományok fellegvára, a prágai, a bécsi és a krakkói egyetemek voltak, amelyek a régió szellemi műhelyeiként működtek. A kulturális, gazdasági és politikai egymásrautaltság, a nagyon is hasonló geopolitikai helyzet, a közös szellemi gyökerek olyan erőt jelentettek, amely a két népet mind a politika, mind a társadalom szintjén egyre közelebb hozta egymáshoz.
Közös uralkodók
Ennek felismerése, de inkább mélyítése hívta életre az első visegrádi királytalálkozót 1335-ben a cseh, a lengyel és a magyar uralkodó részvételével. Mind földrajzilag, mind művelődéstörténetileg Lengyelország és Magyarország is a „nyugati világ” perifériáján vált az akkori értelemben vett európai állammá. Közös érdekük volt ezt a „hátrányt ledolgozni”, azaz minden téren betagozódni a kor fejlett államai közé. Viszonylag gyorsan sikerült, a középkor alkonyán , a XIV-XV. században ugyanis a Magyar és a Lengyel Királyság már egyre komolyabban hozzájárult az európai fejlődéshez. Ez azonban csakis együttes erővel jöhetett létre – emeli ki Szokolay Katalin.
A kapcsolat szorosabbá válásához a közös uralkodók sora is hozzájárult, a sort a magyar Nagy Lajos kezdte, aki 1342-től magyar, 1370-től egy személyben lengyel király is volt: a lengyelek Magyar Lajosnak nevezték. A király halála után a lengyel trónt Hedvig lánya örökölte, akit a lengyelek hatalmas szeretete övezett, már halála után szentként tisztelték. Szentté azonban csak az első lengyel pápa, II. János Pál avatta 1997-ben. És megfordítva is: a lengyel Jagello-dinasztia tagjai két alkalommal is ültek a magyar trónon.
Lengyel-magyar
„Magyarország és Lengyelország két örök életű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.”
/Stanislaw Worcell, 1849./
Lengyelország kiemelt tisztelettel emlékszik Stefan Batory királyra, azaz Báthory István erdélyi fejedelemre, aki 1576-1586 lengyel királyként is uralkodott, és komoly erőfeszítéseket tett a lengyel kultúra fejlesztéséért. Politikájának fő célja Erdély, Magyarország és Lengyelország erőinek egyesítésével felvenni a harcot a török és a Habsburg hatalom ellen. A török kiűzése után a Magyar Királyságot betagolták a Habsburgok vezette Osztrák Monarchiába, függetlenségét teljes mértékben elvesztette. 1795-ben porosz orosz és osztrák szomszédai Lengyelország teljes területét felosztották egymás között, így hivatalos lengyel-magyar viszonyról jó ideig nem beszélhetünk. Minden egyéb szinten azonban továbbra is megmaradtak és fejlődtek a kapcsolatok.
Hódolatunk a Magyar Népnek emléktábla, Varsóban. Az új lengyel-magyar nyelvű emléktábla az 1919-21-es lengyel-orosz háború idején Lengyelországnak nyújtott magyar segítségnek állít emléket. Fotó: Soós
Trialista állam?
Ki kell emelni a sorból az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc idején nyújtott óriási lengyel segítséget mind erkölcsi, mind katonai tekintetben. Emlékezzünk csak Bem tábornokra és a sokezer lengyel önkéntesre, akik közül sokan az életüket adták a magyar szabadságért. Az első világháború alatt, a korábban orosz fennhatóság alatt álló lengyel területek elfoglalása után a „hogyan tovább?” kérdésre sokan egy trialista állam megalkotásában látták a megoldást. E szerint Lengyelország egyenlő félként csatlakoznának az Osztrák-Magyar Monarchiához. Ennek azonban nem volt realitása, és a magyar befolyás gyengülésétől tartva Tisza miniszterelnök is határozottan ellenezte.
Az első világháború után a lengyeleket teljes mértékben lekötötte ismét függetlenné vált államuk megszervezése és megerősítése, érthető módon nem szenteltek sok figyelmet a Trianonban megcsonkított magyarság problémáinak. Azt azonban Szokolyay Katalin kiemeli, hogy a lengyel vezető réteg soha, még véletlenül sem tett vagy nyilatkozott olyat, ami Magyarország kárára vált volna. Sőt, a világháború után keleti határaikért folytatott háborújukban a lengyelek magyar segítséget kértek, amit a lehetőségekhez képest igyekeztünk is megadni.
A legmeghatóbb eseménysor
A II. világháború Lengyelország német és orosz lerohanásával kezdődött 1939 szeptemberének első felében, aminek következtében a magyar és lengyel barátság egyik legszebb formájában nyilatkozott meg. A magyar kormány nem volt hajlandó részt venni a Lengyelország elleni támadásban, de még azt is megtiltotta, hogy a németek csapatokat vagy utánpótlást szállítsanak hazánkon keresztül. A lengyel hadsereg maradékai – az eltérő források 60-120 ezer katonáról beszélnek – Magyarországon át menekültek Jugoszlávia irányába, majd tovább francia területre. Többségük magyar táborokba került, ahonnét kisebb csoportokban, szervezetten szöktek át a határon, amit a magyar fél „nem tudott megakadályozni”.
A lengyel magyar barátságot szimbolizáló két tölgyet ábrázoló győri emlékmű makettje. Fotó: MTI
Ennél is meghatóbb, amikor a katonaság után a menekülő lengyel lakosság tömegei érkeztek Magyarországra, ahol védelmet és ellátást kaptak. Itt ember nyújtotta embernek a kezét: a falvak és városok lakossága tevékenyen segítette a „szökést” Lengyelországból, adományok és alapítványok tucatjai gyűjtötték a pénzt és a szükséges eszközöket a menekülteknek. Európában ekkor egyedül Magyarországon, Balatonbogláron működött lengyel középiskola, és a menekülttáborokban az alapvető lengyel nyelvű oktatást is biztosították. Tegyük hozzá azt is, hogy ekkor Magyarország számtalan, a lengyelekkel együtt menekülő zsidót fogadott be.
Vért küldtek a lengyelek
Az „egymásra hangolódás”, a szabadságvágy a kommunista rendszer idején is elevenen élt mindkét népben. Az 1956-os magyar forradalmat a poznani felkelés előzte meg, majd október 23-án Budapesten a Bem-szobornál rendezték a nagygyűlést, és a szobor azóta is minden évben 56-os megemlékezés helyszíne. Európából egyedül Lengyelországból érkezett például vérszállítmány a forradalmárok részér. Nagy Imre kivégzésének hírére Lengyelországban munkásmegmozdulások történtek. A lengyel Szolidaritás mozgalom a magyar ellenzéknek példaként szolgált a rendszerváltáshoz, és az együttműködés a rendszerváltozás után is folytatódott. A két ország egyszerre lett a NATO és az Európai Unió tagja, és Magyarország után az év második felében Varsó veszi majd át az EU soros elnökségét.
A magyar-lengyel barátság napját 2006. március 24-én kezdeményezték, azon a napon, amikor Győrben felavatták a magyar-lengyel barátság első köztéri emlékművét, amely két, gyökereivel egymásba kapaszkodó tölgyfát ábrázol. Az ünnepségen jelen volt Lech Kaczynski akkori lengyel és Sólyom László korábbi magyar államfő, akik aláírták a Győri Nyilatkozat elnevezésű dokumentumot.
Az Európában példa nélkül álló kezdeményezés nyomán az Országgyűlés 2007. március 12-én a sok évszázados közös történelemre és a két nép barátságára, valamint számos síkon folyó együttműködésére való tekintettel március 23-át a magyar-lengyel barátság napjává nyilvánította. A lengyel szejm ugyanebből a megfontolásból 2007. március 16-i határozatában tette március 23-át a lengyel-magyar barátság napjává.
