Élet-Stílus

Nem fizetnek állami pénzt a MÚSZ-nak

Az illetékes állami szerv kérésének megfelelően a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nem utal állami támogatást a Magyar Úszó Szövetségnek (MÚSZ), amíg a vizsgálatok le nem zárulnak a MÚSZ gazdálkodásával kapcsolatban.

Ezt Molnár Zoltán MOB-főtitkár jelentette be a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. “Mi, a Magyar Olimpiai Bizottság írásban kaptuk az állami pénzeket felügyelő szervezettől azt a döntést, hogy ameddig a rendezetlenségek, illetve a vizsgálat nem rendeződik az úszószövetség háza táján, addig állami pénzeket az úszószövetség nem kaphat” – nyilatkozott a főtitkár.

Molnár Zoltán ugyanakkor hangsúlyozta, Borkai Zsolt MOB-elnök is jelezte már, hogy e miatt a szakmai munkában nem következhet be törés, ezért az ügy rendeződéséig a MOB látja majd el a szakszövetség azon feladatait, melyekhez állami pénzek szükségesek. A főtitkár szerint a versenyzők és edzők nem érzik majd meg, és nem is kell, hogy megérezzenek bármit is a vitás ügyből, edzőtáboraik és versenyeztetésük is meg lesz oldva.

Az úszószövetséggel kapcsolatban először február elején a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelezte, szabálytalanságokat állapított meg a tavalyi, margitszigeti Európa-bajnokság költségvetési támogatásának felhasználását illetően. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos pedig március 9-én jelentette be, hogy Bánki Eriknek, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottsága fideszes elnökének felkérésére vizsgálatot indított a MÚSZ-nál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik