Élet-Stílus

Idén is Csodálatos Kávé a Hungexpón

A tavalyi Csodálatos Kávé kiállítás sikere után az idén is megrendezik a kávéfogyasztás kultúráját népszerűsítő nemzetközi szakmai rendezvényt a Budapesti Vásárközpontban.

A szervező Magyar Kávétársaság Kft. tájékoztatása szerint a március 25-27-én megrendezésre kerülő II. Csodálatos Kávé kiállítás lehetőség nyújt a kávépiac áttekintésére, a rendezvényen jelen lesznek a szektor meghatározó cégei, képviseltetik magukat a kávégépeket forgalmazók, kiegészítő termékeket gyártók, vendéglátóegységek berendezéseivel foglalkozó vállalkozások, cukorkereskedők, csomagolástechnikai gépek forgalmazói.

A II. Csodálatos Kávé kiállítást támogatja a Különleges Kávé Európai Szövetség (SCAE) is.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon az egy főre jutó évi kávéfogyasztás 2007-ben 2,7, míg 2008-ban 2,6 kilogramm volt. A kiskereskedelmi forgalomban a kávé eladás 2010 második negyedévében 1, míg harmadik negyedévében 0,96 százalékot tett ki. A 250 grammos őrölt kávé fogyasztói átlagára 2010. januárban 575 forint volt, ami 2011 januárra 601 forintra emelkedett.

A kiállítás alatt rendezik meg a VII. Magyar Barista Bajnokságot, és az I. Amatőr Barista Bajnokságot. Ez utóbbira mindazok nevezhetnek, akik csak értik a kávéfőzést, de semmilyen hivatalos papírjuk nincs ennek igazolására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik