Élet-Stílus

Kínlódva nyert a Bayern, botlott a BVB

A Bayern továbbra sem kászálódott ki a hullámvölgyből – de legalább nyert. A bajorok a hajrában villanó Ribérynek köszönhetően három ponttal távoztak Freiburgból, miközben a fő rivális Hannover simán legyőzte a Hoffenheimet. A Dortmund elkényelmeskedte a Mainz elleni rangadót.

Ahogy a legutóbbi négy-öt alkalommal, a Bayern ismét remekül kezdte a mérkőzést: a bajorok beszorították a hazaiakat, s a 9. percben megszerezte a vezetést. A labdát szerző Müller Ribéryt ugratta ki, s a francia beadására érkező Gomez tíz méterről a kapuba fejelt.

A bajorok ezzel jó időre el is lőtték a puskaporukat, s ez felélesztette a hazai reményeket. A 14. percben Kraft húzta vissza Makiadit: tizenegyes! A büntetőt azonban Cisse elszúrta. A Freiburg támadója röviddel ezután törlesztett. Bastians emelése közben Luiz Gustavo szem elől tévesztette Cissét, aki nem hibázott.

A kapott gól megfogta a 30. percben Robbent elvesztő vendégeket, akik csak szünet után tértek magukhoz. Az első félidőben több helyzetet is kihagyó, egy kapufát is elérő Freiburg azonban térfélcsere után remekül védekezett, a müncheniek csak a hajrában pörögtek fel. Előbb Altintop, majd Klose hagyott ki nagy ziccert, végül Ribery tört be jobbról, s 16 méterről kilőtte a bal alsót. A Bayern ezzel legalább nem szakadt le a Hoffenheimet magabiztosan legyőző harmadik Hannovertől.

A ’96’, hét fordulóval a vége előtt megőrizte kétpontos előnyét a tavalyi BL-döntőssel szemben. Amennyiben a fór megmaradna, azt jelentené, hogy a minden bizonnyal az első két helyet kisajátító Dortmund-Leverkusen páros mellett a Hannover indulhatna a BL-selejtezőben.

Egy hajrában szerzett góllal mentett pontot a sérült Szalai Ádámot nélkülöző Mainz a listavezető Dortmund vendégeként. A cím várományosa az első félidőben bebiztosíthatta volna győzelmét. Az első, igen mozgalmas negyedórában több helyzet után Götze emelt be a tizenhatosra, Hummelsre nem ügyeltek, s a védő már ötödik gólját ünnepelhette a bajnokságban.

A 19. percben Barriost sodorták el a tizenhatoson belül, de Sahin lezser büntetőjét kivédte Wetklo. A játékrész hajrájára feljavult a vendégegyüttes, Allagui a kapuba is betalált, ám les miatt nem sikerült az egyenlítés. Nem úgy a kevesebb helyzetet eredményező második félidő végén: a 88. percben két csereember, Risse és Sliskovic játszott össze, s a horvát megszerezte az egy pontot.

Bundesliga, 27. forduló:
Freiburg-Bayern München 1-2 (1-1)
Badenova stadion, 24 ezer néző. Vezette: Gagelmann
Gól: Cisse (17.), illetve Gomez (9.), Ribéry (88.)
Freiburg: Baumann – Mujdza, Toprak, Barth, Bastians – Schuster – Caligiuri (Butscher, 85.), Flum (Reisinger, 77.), Makiadi, Putsila (Jano, 89.) – Cissé
Bayern: Kraft – Lahm, Van Buyten, Luiz Gustavo, Pranjic – Kroos (Timoscsuk, 78.), Schweinsteiger – Robben (Hamit Altintop, 30.), T. Müller (Klose, 71.), Ribéry – Gomez

Dortmund-Mainz 1-1 (1-0)
Signal-Iduna-Park, 80 720 néző. Vezette: Brych
Gól: Hummels (8.), illetve Sliskovic (89.)
Dortmund: Weidenfeller – Piszczek, Szubotics, Hummels, Schmelzer – S. Bender, Sahin (Kehl, 88.) – Grosskreutz, M. Götze, Blaszczykowski (Zidan, 69.) – Barrios (Lewandowski, 32.)
Mainz: Wetklo – Bungert, Svensson, Noveski, Fuchs – Fathi – Polanski (F. Heller, 87.), Soto – Holtby (Risse, 76.), Schürrle – Allagui (Sliskovic, 78.)

Hamburg-Köln 6-2 (4-0)
Gól: Petric (12., 38., 43.), Ben-Hatira (32.), Kacar (52.), Zé Roberto (58., 11-esből), illetve Jajalo (50.), Podolski (62.)

Frankfurt-St. Pauli 2-1 (1-1)
Gól: Gekasz (34., 77., előbbit 11-esből), illetve Takyi (42.)

Hannover-Hoffenheim 2-0 (1-0)
Gól: Konan (38.), Abdellaoue (53.)

Nürnberg-Werder Bremen 1-3 (1-1)
Gól: Gündogan (30.), illetve Wagner (27., 89., mindkettőt 11-esből), Pizarro (50.)
Kiállítva: Chandler (72., Nürnberg)

Az élcsoport:
1. Dortmund 62 pont (54-16), 2. Leverkusen 52 (54-34, 26 mérkőzés), 3. Hannover 50 (39-36), 4. Bayern 48 (59-34), 5. Mainz 44 (42-34), 6. Nürnberg 42 (42-36), 7. Hamburg 40 (43-44), 8. Freiburg 37 (34-38)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik