Élet-Stílus

Rali ob: 230-240 autót várnak az egri nyitányra

Összesen 230-240 autó áll rajthoz április első hétvégéjén a magyar ralibajnokság egri nyitófutamán.

A XI. Eger-ralit felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott: a magyar I. és II. osztály bajnoki futama mellett a szlovák bajnokság versenyzői is rajtdobogóra gurulnak majd autóikkal a Dobó téren.

“Az egri futam sok érdeklődőt vonz a városba és környékére. A ralihoz több rendezvény is kapcsolódik, mind az autósportról, benzingőzről, közbiztonságról szól. Eger sportos város, számunkra fontos az esemény. A nehéz időkben sem csökkentettük a támogatást. Az önkormányzat kétmillió forinttal segíti a rendezést” – mondta Habis László polgármester, aki büszke arra, hogy 11. alkalommal fogadhatják a legjobb magyar autósokat.

Lakatos Róbert, a verseny főszervezője nyolcadik éve rendezi meg Egerben a szezonnyitót:
“A Dobó tér csodás hangulata az idén is Egerbe vonzza az autósport barátait. A rali I. osztályban 100 autó nevezése várható, az 1-es rajtszámot a nemzetközi szinten is jegyzett Vaclav Pech autóján láthatjuk. Április 3-án, vasárnap késő délután érkeznek célba a legjobbak. A szponzorációs problémák miatt az idén első alkalommal a nézőktől hozzájárulást kérünk. Az 1500 forintos belépők baleset biztosítást is tartalmaznak.” – mondta Lakatos.

Elképzelhető, hogy lesz egy komoly hiányzója a versenynek:
“Elkeserítő, hogy nem sikerül a futamokon való részvételhez az anyagiakat előteremteni. Napokon belül eldől a sorsom. Szeretnék ott lenni hazai pályán a rajtvonalnál” – fogalmazott a tavaly bronzérmes Turi Tamás.

Az egri ralis hétvégéhez közlekedésbiztonsági nap is csatalakozik. Április 1-jén a Szabadidősport és Közlekedésbiztonsági Egyesület a megyei rendőrkapitánysággal közösen a gyermekek részére szervez látványos programot. Az I. Lőerő Nap keretében pedig a technikai sportok népszerűsítését segítik koncertekkel, civil programokkal, autós bemutatókkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik