Élet-Stílus

Arsenal: vége Djourou szezonjának

A Manchester United elleni FA-kupa-meccsen megsérült Johan Djourou számára véget ért a mostani szezon.

Az Arsenal szombaton 2-0-ás vereséget szenvedett az FA-kupa negyeddöntőjében a Manchester United vendégeként – és nem csak a bajnokságban is nagy rivális elleni (presztízs)mérkőzést, hanem egyik védőjét, a 24 éves Johan Djouroút is elveszítette.

A svájci játékos hajrában sérült meg, miután saját kapuja előtt összeütközött csapattársával, Bacary Sagnával. Djouroút hosszú percekig ápolták, végül hordágyon hagyta el a pályát. A meccs után az Arsenal trénere azt közölte a sajtó képviselőivel, hogy játékosa súlyos vállsérülést szenvedett, és a szezonban már nem számíthat rá.

A pontos diagnózis egyelőre nem ismert. „Kificamította a vállát, vége a szezonjának” – közölte röviden Arsene Wenger, akinek a csapata – amely korábban elbukta a Ligakupa döntőjét – néhány napon belül a BL-től és a hazai kupasorozattól is elbúcsúzott.

A Premier League-ben ugyanakkor továbbra is versenyben van az elsőségért, egy meccsel kevesebbet játszva három pont a hátránya az éllovas MU-val szemben.

Tehát még van esély arra, hogy az Arsenal 2005 után ismét trófeát szerez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik