Élet-Stílus

Podolskiék lelépték a Hannovert – videó

A Hannover talán még fel sem ocsúdott a Bayern elleni 3-1-es bravúrgyőzelem után, máris belefutott egy nagy verésbe: Kölnben Podolski és Novakovic megállíthatatlannak bizonyult.

A Köln hazai pályán négygólos győzelmet aratott a harmadik Hannover felett a Bundesliga 26. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A kölniek ezzel már a tizedik pozícióban hasítanak, úgy, hogy legutóbbi hat hazai meccsüket megnyerték – beállítva a klubcsúcsot.

A hannoverieknél visszatért az első bajnoki találkozón ínszakadást szenvedő Carlistos, a portugál szélsőnek azonban nem sikerült a bemutatkozás – a vendégek ugyan uralták az első félórát (Rensing Schlaudraff és Rausch lövésénél is nagyot védett), a rögzített szituációkból veszélyeztető FC viszont a 36. percben vezetést szerzett Petit keményen meglőtt szabadrúgásával (a portugál középpályás legutóbb tavaly márciusban volt eredményes, akkor is a hannoverieket szomorította).

A Köln szünet után a játék irányítását is átvette. Petit a második gólban is vastagon benne volt – a portugál labdájával Clemens lódult meg, aki Podolskihoz játszott: 2-0. A német válogatott szélső a 79. percben Novakovic előtt teremtett gólhelyzetet, s a szlovén a 89. percben már dupláját ünnepelhette, ezúttal fejjel vette be a Zielert váltó Fromlowitz kapuját.

A Köln hatodik otthoni sikerével a 10. helyre lépett előre. A Hannover őrzi harmadik pozícióját, viszont amennyiben a Bayern megveri a Hamburgot, vagy a Mainz legyűri a Leverkusent, kéznyújtásnyira kerül a 96-osoktól.

Köln-Hannover – összefoglaló:


Bundesliga, 26. forduló:
Köln-Hannover 4-0 (1-0)
Rhein-Energie-Stadion, 46 500 néző. Vezette: Stark
Gól: Petit (36.), Podolski (60.), Novakovic (79., 89.)
Köln: Rensing – Brecko, Mohamad, Pezzoni, Eichner – Jajalo (Makino, 87.), Petit – Peszko, Podolski (Yabo, 84.), Clemens (Chihi, 63.) – Novakovic
Hannover: Zieler (Fromlowitz, 52.) – Cherundolo, Haggui, Pogatetz, C. Schulz – Schmiedebach, Carlitos (Stoppelkamp, 63.) – Stindl, Rausch – Schlaudraff (Chahed, 85.), Abdellaoue

Az élcsoport:
1. Dortmund 61 pont (53-14, 25 mérkőzés), 2. Leverkusen 49 (53-34, 25), 3. Hannover 47 (37-36), 4. Mainz 43 (41-32, 25), 5. Bayern München 42 (51-33, 25), 6. Nürnberg 39 (39-32, 25), 7. Hamburg 37 (37-36, 25),…10. Köln 32 (35-43)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik