Élet-Stílus

A kemény legény, Motorola Defy

Kevés olyan ember van, aki még nem ejtette le a telefonját, vagy kávézás közben ne öntötte volna le, esetleg a strandon ne hempergette volna meg a homokban. Igen, ez is azt mutatja, hogy mobilunk nélkül már-már nem létezünk…

Visszük mindenhová magunkkal, nem nézve, hogy a készülékünk bírja-e a strapát, és hajlamosak vagyunk elfelejteni azt is, hogy nem erre hivatott okostelefonunk, illetve nem mindegyik. Jó hír, hogy a megbízható tudás mellett vannak már olyan készülékek a piacon, melyek por, csepp és ütésállóak is.

Ezek a készülékek leginkább olyan szektorokban elterjedtek, ahol nagyobb igénybevételre lehet számítani, pedig praktikusságukat nem lehet megkérdőjelezni, hiszen szinte lehetetlen őket elnyűni. Andoridos, de akár a Symbian operációs rendszerrel is találunk ilyen kisokosokat, így mindenki szabadon, ízlése szerint választhat, ha szeretne. De tudjuk, hogy az Androidos készülékek egyre népszerűbbek a mobilpiacon, ami nem véletlen, de térjünk vissza a strapamobilokhoz.

A kemény legény, Motorola Defy 1

A korábbi Samsung és Nokia strapatelefonok, hagyományos telefon funkciókkal bírtak, de van már a piacon olyan készülék, ami kompromisszumok nélkül nyújtja a tiszta designt, az okostelefonok tudását felkészülve az erős igénybe vételre. Ez a készülék a Motorola Defy, ami minden tudással rendelkezik – talán többel is, mint amire egy átlag felhasználónak szüksége van -, ezért használata közben nem lesz hiányérzetünk.

A Vodafone üzleteibe is megérkezett a Motorola új készüléke, amely nemcsak okos, hanem szinte mindent megtehetünk vele, amit egy másik telefon már bizonyára nem bírna ki. A külső borítása egy kellemes tapintású műanyag, amit nagyon precízen és stabilan raktak össze, így nem kell attól tartanunk, hogy bármikor is lötyögni, ropogni, vagy recsegni fog. Figyeltek arra is, hogy por, csepp és ütésállósága ellenére ne csúszkáljon a kezünkbe, ezért a hátlapot gumival vonták be. A csatlakozók nyílásait gumi védi, ekként kikerülve azt a lehetőséget, hogy Defy-nkbe belemenjen a por, vagy a víz. Megfelelő vízállósága, masszív készülékháza és a hátlap gumibevonata megfelel az IP 67-es szabványnak.

A Vodafone HSDPA hálózatában akár 7,2 Mbit/s-os tempóval tölthet le, illetve 2 Mbit/s-os sebességgel lőhet fel adatokat, és akkor a Wi-Fi funkcióról még nem is beszéltünk. Az 1540 mAh kapacitású „bivaly” akksi még akkor is sokáig biztosítja az üzemképességet, ha esetleg órákon át igénybe veszi a GPS-navigációt, vagy rengeteget fotóz az 5 megapixeles AF kamerával.

A Motorola Defy okostelefon tökéletes választás azok számára, akiknek a következő mondat is lehetne a mottója: a külső megfog, a belső megtart. A Defy egy igazán elegáns készülék, és a strapabírósága miatt nem kell a tudásról, vagy az extra-funkciókról sem lemondanunk.

Bajban lesznek azok az okostelefon tulajdonosok, akik mostanában cserélték le készülékeiket és a kezükbe vesznek egy Motorola Defy-t, mivel a nagy felhasználói élmény mellet igen kedvező áron lehet hozzájutni a Vodafone üzleteiben.

További információk!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik