Élet-Stílus

A Málaga nyerte az andalúz derbit – videó

A spanyol kiesési rangadón a Málaga legyőzte az Almeríát, és ezzel igyekszik tartani a lépést az előtte levőkkel. A sereghajtó Almería helyzete sem reménytelen még: hátránya négy pont a 17. helyezett Gijonnal szemben.

A Málaga hazai környezetben 3-1-re nyert a találkozót kilenc emberrel befejező Almería ellen a Primera División 25. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.

A találkozót a vendégek kezdték jobban, s egy formás akció nyomán már a 9. percben előnybe kerültek Feghouli révén. A Málaga igyekezett válaszolni, Rondón, Apoño és Recio is tesztelte Diego Alvest, az eredmény azonban a szünetig nem változott.

Térfélcsere után Maresca érkezett, s az olasz meghálálta a bizalmat, hisz nyolcpercnyi játék után egyenlített. A hajrában megpecsételődött a vendégek sorsa. Előbb a két sárga lapot összegyűjtő Ulloa majd a hasonlóan cselekvő Luna is a kiállítás sorsára jutott, ráadásul Alvarez Izquierdo játékvezető a túl vehemensen protestáló José Luis Oltra szakvezetőt a lelátóra küldte.

Málaga-Almería – összefoglaló:


Az Almería a 79. percig bírta a nyomást, a szimpla majd kettős emberelőnyt a Málaga gólra váltotta, s így megnyerte az andalúziai rangadót.


Primera División, 25. forduló:

Málaga-Almería 3-1 (0-1)
La Rosaleda, 20 ezer néző. Vezette: Alvarez Izquierdo
Gól: Maresca (53.), Rondon (79.), Juanmi (90.), illetve Feghouli (9.)
Kiállítva: Ulloa (76., Almería), Luna (88., Almería)
Málaga: Caballero – Gámez, Weligton, Demichelis, Eliseu – Quincy (Fernando, 82.), Apoño, Recio, Camacho (Maresca, 46.) – Fernández (Juanmi, 72.), Rondón.
Almería: Diego Alves – Míchel, Carlos García, Marcelo Silva, Luna – M’Bami, Bernardello (Goitom, 80.), Feghoulig (Crusat, 60.), Uche (Juanito, 51.) – Piatti, Ulloa.

Az élcsoport:
1. Barcelona 68 pont (76-13), 2. Real Madrid 61 (55-19), 3. Valencia 51 (40-26), 4. Villarreal 47 (44-26), 5. Espanyol 40 (34-36), 6. Bilbao 38 (39-36),…19. Malaga 23 (34-51), 20. Almeria 21 (25-43)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik