Élet-Stílus

Dél-amerikaiakra vadászik a Juventus

A Serie A-ban az elvárások alatt teljesítő, a nemzetközi porondtól már ősszel búcsúzó torinóiaknál örökös téma a csapat erősítése, a lapok ezúttal két dél-amerikai nevét dobták be.

A Juventus valamirevaló irányító nélkül szerepel, így az egyik kiszemelt a palermói Javier Pastore. A szicíliai klub elnöke, Maurizio Zamparini ugyanakkor már a Barcelonának és a Real Madridnak is fityiszt mutatott, aligha hihető, hogy épp egy riválist erősítene egyik legjobbjával.

Az argentin kivásárlási ára borsos: Zamparini egy alkalommal 60 millióról beszélt, de ennek a fele is komoly befektetés, s a Juventus az elmúlt években nem a nagyvonalú költekezéséről volt híres – a „zebrák” inkább a ‘sok futballistát olcsón’ jelszó alatt üzleteltek; az eredmény ismert.

Ahhoz, hogy Pastore északra költözhessen, a Juventusnak túl kellene adnia Amaurin és Giovincón, állítja az Il Corriere dello Sport. A klubnál 40 millióra taksálják a duót, ám ez igencsak túlméretezett. A brazil-olasz támadó idei formája alapján minden, csak „kelendő portéka” nem, a Parmával közösen birtokolt fiatal szélső pedig ígéretes, de aligha ér húszmilliót.

Sokkal elérhetőbb célpontnak tűnik a lyoni Michel Bastos. A brazil futó épp az, akinek az olaszokra szükségük lenne: gyors, jól cselez, majdnem olyan jó ad be, ráadásul védelemben, s egy sorral előtte is jól érzi magát. Bastos ára 15.5 millió euró, azaz gyorsan megtérülő befektetés lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik