Semmiféle trend nem olvasható ki az Oscar-díjakból – jelentette ki Réz András esztéta az fn.hu-nak. Azért sem, mert itt nem egy zsűri dönt, amely irányzatokban gondolkodna, hanem a közel 6000 fős amerikai mozgókép-akadémiai tagság, amely igen vegyes. Náluk még az sem biztos, hogy mindannyian értenének a filmekhez, mert jelentős részük csak a saját szakmai területén igazán mérvadó. A hangmérnöktől a producerekig ugyanis elég széles a skála.
Az adott választékból persze már könnyű volt tippelni, hogy melyik nyeri a díjat, de azt már nehezebb lenne ebből a felhozatalból kitalálni, hogy milyen filmekre készülhetünk majd. Az egyetlen trend, amely mégis kiolvasható volt, hogy belépett az új hollywoodi nemzedék a versenybe. A nagy öregek most már szép csendesen az életműdíjak felé haladnak, míg David Fincher (A közösségi háló), Christopher Nolan (Eredet), Darren Aronofsky (Fekete hattyú) vagy akár a Coen testvérek (A félszemű) a nagy esélyesek között foglalnak helyet.
Réz András szerint mellesleg Coenék filmjét talán azért sem értékelték díjjal, mert a western jellegű zsánerfilmnek nincs éppen magas rangja. Az akadémia tagjai úgy gondolkodtak, hogy Coenék a mozipénztáraknál már megkapták a maguk elismerését. Emellett A király beszéde-típusú filmnek már eleve jóval nagyobb presztízse is van.
A király beszéde a színpadi típusú dráma és az életrajzi műfaj halmazába egyszerre besorolható, amelyeket az Egyesült Államok filmesei mind magas becsben tartanak. Ilyen presztízsharcban vérzett el tavaly is az Avatár a Bombák földjénnel szemben, annak ellenére, hogy az előbbinek sokkal nagyobb hatása volt a filmvilágra.
Miközben Réz András szerint a film világában pont azt kellene értékelni, hogy hol születik új filmnyelv, hol a legbátrabbak, hol a legeredetibbek, az Oscar mégis a megbízható szakmai teljesítményt szokta jutalmazni. Christopher Nolannek azért is voltak rosszabbak az esélyei, mert ő meglehetősen friss, zilált, új módon gondolkodó filmmel jelentkezett. Ezeket a filmeket általában inkább az utókor szokta elismerni, nem az akadémia.
Az esztéta szerint nem kellene nekünk nagyon kapaszkodni azért, hogy magyar film bejusson az Oscar-jelöltek közé, mert miért lenne arra szükség, hogy egy jellegzetesen amerikai díjat kapjanak a filmjeink? Még az elismerés marketingértékét is megkérdőjelezte, hiszen látható, hogy a filmeknek nemigen használt az Oscar-jelölés, mert addigra már kikoptak a mozikból. 1929-ben, az Oscar őskorában persze még más volt a helyzet, mert akkor akár évekig is futottak a mozikban a filmek. Ha egy magyar film elnyerné az Oscart, akkor is legfeljebb arra lehetne számítani, hogy európai artmozihálózat forgalmazná, ez pedig persze nem jelent többmilliós közönséget.
Sokkal nagyobb elismerést jelenthet, amikor magyar filmesek vesznek részt nemzetközi produkcióban, és ennek kapcsán ismerik el a teljesítményüket. A filmszakmán belül ugyanis sokkal nagyobb jelentősége lehet, amikor egy magyar cég technikai Oscart kapott szoftverfejlesztésért, vagy esetleg egy magyar operatőr dolgozott olyan filmben, amely Oscart kapott vagy jelölték rá. Ha pedig bármilyen technikai kategóriában lenne győztesünk, az is legalább olyan magas rangot jelentene, mint a legjobb nem angol nyelvű film Oscar-szobra.
