Élet-Stílus

Tiltakoznak a kulturális zárolások ellen

Húszra nőtt azon művészeti és érdekvédelmi szervezetek száma, amelyek a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium költségvetését érintő kormányzati zárolások ellen tiltakoznak - tájékoztattak a kezdeményezők szerdán.

A február 12-én bejelentett kormányzati zárolások átgondolását, visszavonását öt művészeti szervezet nyílt levélben kezdeményezte a múlt héten. Az aláírók hangsúlyozták: a 250 milliárd forintos stabilitási tartalék érdekében a kormány több alap költségvetésének egy részét zárolta.

A miniszterelnöknek, a nemzetgazdasági és a nemzeti erőforrás miniszternek, valamint a kulturális államtitkárnak címzett dokumentumot első körben a Magyar Bábjátékosok Egyesülete, a Magyar Drámapedagógiai Társaság, a Magyar Szín-Játékos Szövetség, az MSZ-JSZ Egyetemi Színjátszók Szekciója és a Magyar Versmondók Egyesülete írta alá. A tiltakozáshoz azóta újabb tizenöt szervezet csatlakozott: a Baka István Alapítvány, a Befogadó Színházak Társulása, a Civil Kollégium Alapítvány, az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület, a Fészek Színház, a Független Színházak Szövetsége, a Holdvilág Kamaraszínház Kulturális Egyesület,
a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., az MVE Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete, a Radikális Szabadidő Színház, a Soltis Lajos Színház, a Színházat Alkotó Fiatalok Társasága és a Tűzraktér.

A nyílt levélben többek között szerepel, hogy a magyar kultúra legfőbb finanszírozó szerveként működő NKA idei 8,69 milliárd forintos büdzséjéből 1 milliárd forintot érint a zárolás, így a kulturális alap pályáztatható keretéhez képest 14, a kollégiumi kerethez képest 18,5 százalékos a kieső támogatás mértéke. Mint hozzáteszik, a kultúrát felügyelő NEFMI-nek csaknem 40 milliárd forinttal lett kevesebb az idei költségvetése a zárolás hatására.

Az államot jogszabály kötelezi arra, hogy az ötös lottó játékadójának 90 százalékát a Nemzeti Kulturális Alap kaphassa meg – hangsúlyozzák a nyílt levél szerzői, kiemelve: a zárolás “több ezer rendezvény megvalósítását, több ezer műalkotás megszületését akadályozza meg”.

Mint a levélírók rámutatnak: “az új számok tekintetében Magyarország felelős kormánya még 400 millió forintot sem hajlandó fordítani 2011-ben a kultúra gerincét jelentő közművelődésre, az alkotómunkára és a művészetoktatásra, továbbá az ezzel kapcsolatos tevékenységeket szervező, összehangoló civil szervezetek munkájára”. A levélírók hiányolják a döntést megelőző “Nemzeti Konzultációt” és Szőcs Géza kulturális államtitkár stratégiai koncepcióját ugyanúgy, mint a civil szervezeteknek juttatott 1 százalékos adófelajánlások átláthatóságát és nyomon követhetőségét.

A tiltakozók tájékoztatása szerint a Facebook közösségi portálon létrehozott Összefogás a magyar kultúráért oldalon bárki csatlakozhat az aláírókhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik