Élet-Stílus

Ma is havazhat

Mindenütt erősen felhős, vagy borult lesz az ég, csupán keleten, északkeleten vékonyodhat el, szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Eleinte északkeleten is, később inkább már csak a délnyugati és a középső országrészben fordulhat elő hószállingózás, gyenge havazás.

Az északi, északkeleti szél a Dunántúl nyugati vidékén, és a Tiszántúl északi felén időnként megélénkül, néhol erős széllökés is lehet. A hőmérséklet kora délután -1 és +4, késő este -4, +1 fok között várható. – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

A héten kezdetben több lesz a felhős terület, keleten kevesebb napsütéssel, és elsősorban ott, illetve a középső országrészben alakulhat ki kisebb havazás. Az hét második felében a napsütés lesz a jellemző, akkor számottevő csapadék már nem valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3, -9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -1, +4 fok között valószínű. Jelentős mennyiségű csapadék az ország területén nem lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik