Élet-Stílus

Divattervezők is pályáznak az Oscar-gálára

A legjobb tervező ruháját egy modell fogja viselni a február 27-i díjkiosztón.

Az Amerikai Filmakadémia honlapján kilenc versenyben lévő tervező munkájára szavazhat a közönség. Aki győz, annak ruhája bemutatásra kerül a gála színpadán. A kiírás az Oscars Designer Challenge nevet viseli és hétfőtől az oscar.com honlapon lehet megtenni a voksokat.

Ez a lehetőség nemcsak a befutott divatmoguloknak, hanem a feltörekvő utánpótlásnak is igazán különleges alkalom a bemutatkozásra. Több mint harmincan jelentkeztek a pályázatra, de a Filmakadémia székházában megrendezett divatbemutatón már csak a legjobb kilenc vonultatta fel a ceremóniára szánt alkotásait.

Az immáron már harmadik alkalommal megrendezett verseny nagyszerű lehetőségeket rejt, mert nemcsak a divattervezők álmát valósítja meg, hanem a divatért rajongóknak is lehetőséget ad arra, hogy bekapcsolódjanak a hírességek öltöztetésébe.
„Akiknek nincs lehetőségük arra, hogy hírességekkel kerüljenek kapcsolatba, azoknak segíthet ez a pályázat egy szinttel feljebb jutni” – fogalmazott Toni Pickett, a divatverseny koordinátora.

Tavaly például Sandra Bullockon láthattuk az egyik finalista ruháját a 2010-es MTV Awards alkalmával. A tervezőt, Oday Shakart az Oscar-verseny döntőjébe került munkája nyomán választotta ki Bullock stylistja az eseményre.
Az idei döntősök modelljei az egyszerű szabásvonalaktól kezdve a drámai hatásig képviseltetik magukat, s az ország legkülönbözőbb területeiről jelentkeztek a tervezők.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az Oscar-gálára pályázók ruhái (www.oscar.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik