Élet-Stílus

Hordható ebéd

Egy különleges amerikai étterem nem mindennapi kiegészítőkkel lepi meg a vendégeit.

Az amerikai Brooklyn környékén van egy étterem, ami a Marlow&Sons névre hallgat. Az utóbbi időben hosszasan cikkeznek a helyről, de nemcsak ételkülönlegességei miatt. A tulajdonosok ugyanis elhatározták, hogy a fejedelmi menün kívül, valami igazán maradandóval is megajándékozzák a hozzájuk betérő éhes vendégeket. Alkalmanként 300-400 dollárért a vendég elfogyaszt egy ízletes marhasültet, majd távozáskor kap egy táskát, egy kesztyűt vagy egy pénztárcát, amit éppen ennek az állatnak a bőréből készítettek.

A bizarr ötlet állítólag nagy sikernek örvend, a tulajdonosok pedig azért rukkoltak vele elő, mert ezzel szerettek volna emléket állítani azoknak az állatoknak, akik az életüket adták a fenséges vacsorákért. Mint mondják, a hamburger, vagy a bárányborda hamar elfogy, viszont az állatok bőréből készült termékek sokáig megmaradhatnak, így generációkat is emlékeztethetnek az adott állat önfeláldozására. Az étteremtulajdonosok heti rendszerességgel kapják a húst és legalább ilyen gyakran kapnak 10-20 állatbőrből készült kiegészítőt is: az akció tehát nemcsak az étteremnek, hanem a helyi bőrkikészítőknek és divattervezőknek is sokáig munkát adhat még.

AJÁNLOTT LINKEK:

Íme, így néz ki egy hordható ebéd (nypost.com) – angol
Étterem, ahol nemcsak megeheted, hanem fel is veheted az ebédet (burzsuj.blog.hu)
Az étterem hivatalos weboldala (marlowandsons.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik