Élet-Stílus

Helena Bonham Carter „katasztrofálisan” fog kinézni a vörös szőnyegen

Az Oscar-jelöltek hivatalos ebédjén a színésznő az UsMagazine.com-nak beszélt furcsa ruhaválasztási szokásairól.

A 44 éves Carter nyilvános megjelenései eddig is folyamatos beszédtémát szolgáltattak – és ezután sem fogja majd magát vissza. Na jó, egy kivételt azért tesz majd: A király beszédéért Oscar-díjra jelölt színésznő megígérte, hogy az idei díjkiosztóra „megpróbál azonos színű cipőket felvenni”. Ezt leszámítva azonban Carter nem tervezi, hogy konszolidáltabbra veszi a figurát a díjátadón: „Naná, hogy viccesen fogok kinézni, szerintem katasztrofális lesz a végeredmény, de pont ez a célom” – nyilatkozta a brit színésznő.

Carter azt is bevallotta, nincs konkrét módszere a „legmegfelelőbb” öltözet kiválasztására, de ez nem is zavarja, hiszen a körülményektől függetlenül bármikor képes elszúrni a dolgot. „Tim is pontosan tudja, hogy egészen az utolsó pillanatig közbe jöhet valami. Minden rendben van, aztán hirtelen felhúzom magam, és kész, ennyi volt. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi irányítja ezeket a dolgokat” – tette hozzá Tim Burton élettársa, akit „megmagyarázhatatlan összeállításaival” számtalanszor választottak be a legrosszabbul öltözködő hírességek közé.

AJÁNLOTT LINKEK:

Carter: ‘Katasztrofálisan fogok kinézni’ – angolul (UsMagazine.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik