Élet-Stílus

Hatástalan a sürgősségi fogamzásgátlás

Szakértők reménykedtek, hogy a könnyen hozzáférhető tabletta csökkenti majd a tiniterhességek számát.

A szakemberek azonban nemhogy csökkenést nem, de enyhe növekedést tapasztaltak a tinédzser kori terhességek számában, mióta Nagy-Britanniában bevezették, hogy ingyenesen és vény nélkül elérhetővé teszik az esemény utáni tablettákat 16 éven aluliaknak. A szakemberek 11 évvel ezelőtt abban bíztak, hogy a könnyebb hozzáférés eredményeképp 2010-ben a felére csökken majd a kamaszkori terhességek száma – írja az Inforadio.hu.

Az adatok ennek ellenére mást mutatnak: azokon a területeken, ahol a rendszert bevezették, a 16 éven aluliak esetében 12%-kal nőtt a nemi betegségek aránya. Még rosszabb, hogy összefüggés látszik a tablettákhoz való könnyebb hozzáférés és a kamaszkori terhességek számának növekedése között.

A szakértők szerint ennek oka az lehet, hogy a kamaszok sokszor a megszokott védekezési módszerek helyett is a sürgősségi fogamzásgátlókat használják. Elfelejtik azonban, hogy a 72 órás tablettákat nem rendszeres használatra találták ki, nem törődnek az egészségügyi kockázatokkal, sőt sokan még a megfelelő használatukkal sincsenek tisztában.

AJÁNLOTT LINKEK:

A sürgősségi fogamzásgátlás “durva” mellékhatásai (Inforadio.hu)
Tudjon meg még többet a sürgősségi fogamzásgátlókról (Házipatika)
Ambulanciák listája (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik