Élet-Stílus

Elhasalt a Bayern – videó

A Bayern legutóbbi négy meccsén nem tudott nyerni a Köln ellen (utoljára 2008 szeptemberében sikerült, épp a Rajna partján), s a „hagyomány” a szombati találkozón is folytatódott. Hajnallal a soraiban fordított és nyert a Stuttgart.

Az első játékrész a Bayern akarata szerint csordogált, noha a 19. percben az utolsó emberként nehéz helyzetbe hozott Badstuber akár pirosat is kaphatott volna a Novakovic elleni fault miatt. A félidő derekán Gomez vezetést szerzett Müller passza után, majd nem sokkal a szünet előtt Altintop lopta a teret a jobb oldalon, beadás helyett végül kapura lőtt, s a labda becsapta Rensinget.

Szünet után viszont egy felpaprikázott Köln lépett pályára, s Clemens révén szépített. Hét perccel később már 2-2 volt az eredmény: Mohamad ugyan lesen kapta a labdát, a játékvezetők ezt nem észlelték, s a hátvéd beadását Peszko Novakovic elé tálalta, aki a kapuba fejelt. Ezzel még nem volt vége a Bayern vesszőfutásának. Az egész müncheni csapat elől ragadt, Novakovic pedig egy kontra végén harmadszor is legyőzte Kraftot.

Köln-Bayern – összefoglaló:


A hajrában a Bayern próbálkozott, de csak helyzetekig jutott, a Clemens révén óriási ziccert hibázó Köln ötmeccsesre nyújtotta a bajorok elleni veretlenségi sorozatát. A Szalai Ádámot elveszítő Mainz az utolsó pillanatokban kapott góllal veszített pontot a Bremennel szemben.

Hajnallal fordított és nyert a Stuttgart
Az utolsó előtti helyen álló VfB Stuttgart 2-0-ás hátrányból fordítva győzött a sereghajtó Borussia Mönchengladbach otthonában. Hajnal Tamás, a stuttgartiak hétfőn szerződtetett magyar középpályása a szünetben, 0-2-es állásnál lépett pályára.

Bundesliga, 21. forduló:
Köln-Bayern München 3-2 (0-2)
Rhein-Energie-Stadion, 50 ezer néző. Vezette: Zwayer
Gól: Clemens (55.), Novakovic (62., 73.), illetve Gomez (22.), Altintop (43.)
Köln: Rensing – Brecko, Geromel, Mohamad, Eichner – Lanig, Matuschyk – Clemens (Yelcin, 90.), Podolski, Peszko (Ehret, 90.) – Novakovic (Jajalo, 81.)
Bayern: Kraft – Lahm, Timoscsuk, Badstuber, Luiz Gustavo (Klose, 78.) – Ottl, Pranjic – Hamit Altintop (Ribéry, 64.), Schweinsteiger, T. Müller – Gomez

Mönchengladbach-Stuttgart 2-3 (2-0)
Gól: Dante (29.), De Camargo (31.), illetve Pogrebnyak (51.), Harnik (56.), Gebhart (87., 11-esből)
Kiállítva: Dante (88.)

Mainz-Werder Bremen 1-1 (1-0)
Gól: Schürrle (19.), illetve Pizarro (92.)

Hoffenheim-Kaiserslautern 3-2 (2-0)
Gól: Sigurdsson (28.), Rudy (40.), Ibisevic (62.), illetve Hoffer (58.), Rodnei (59.)
Kiállítva: Braafheid (79., Hoffenheim)

Hannover-Wolfsburg 1-0 (1-0)
Gól: Pinto (5.)

Nürnberg-Leverkusen 1-0 (0-0)
Gól: Eigler (60.)
Kiállítva: Eigler (86.)

Az élcsoport:
1. Dortmund 51 (46-12), 2. Leverkusen 39 (41-30), 3. Mainz 37 (32-22), 4. Hannover 37 (29-30), 5. Bayern München 36 (42-26), 6. Freiburg 33 (29-28, 20 mérkőzés), 7. Hoffenheim 32 (39-28), …16. Köln 22 (25-39)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik