Élet-Stílus

Kínában elkezdődött a Tavaszünnep

Tegnap beköszöntött a Nyúl éve Kínában: boldog évre készülhetünk.
Kapcsolódó cikkek

A Tavaszünnep, a Nyúl éve a kínai horoszkóp szerint kifejezetten szerencsés. A jegy szülöttéről azt tartják, hogy roppant kedves, szeret társasági életet élni és igen fontos számára a család, nem csoda, hogy a Nyúl jegyében telő évet általában véve nagyon boldognak tartják. Az újév Kínában magyar idő szerint február 2.-án, délután 5 órakor köszöntött be, amit a helyiek nagy ünnepségekkel, tűzijátékkal ünnepeltek – írta meg az Inforadio.hu.

A hagyomány szerint a kínaiak az újév érkezése előtt gondosan kitakarítják a házaikat: nem a vendégek miatt, a kínaik számára ennek a gesztusnak különös jelentése van. Ilyenkor ugyanis szimbolikusan kisöprik életükből a szerencsétlenségeket és a balszerencsét is. Elköszönnek a régi dolgoktól és köszöntik az újakat. Szintén hagyomány, hogy az újév napján minden kínai ébren marad világosodásig: a hiedelem szerint ezzel tudják távol tartani a betegségeket és a szerencsétlenségeket.

A kínai újévet szokás nevezni holdújévnek, illetve Tavaszünnepnek is: ez a világ lakosságának egynegyedének számára az év legnagyobb ünnepe, ilyenkor napokra megáll minden, még az üzleti élet is. A Tavaszünnep időpontja – hasonlóan a Húsvéthoz – évről-évre változik, de azt még Kínában is csak kevesen tudják, hogy milyen elvek alapján.

AJÁNLOTT LINKEK:

Kína a Nyúl évét köszöntötte (Inforadio.hu)
Nézzen képeket arról, hogyan ünnepeltek Kínában (europe.chinadaily.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik