Élet-Stílus

Grosics Gyula 85 éves

A 85. születésnapját pénteken ünneplő Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa gyerekként csatár szeretett volna lenni.

“Nem szerettem védeni. Mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek és azoké a szégyen, akik gólt kapnak. Persze később, befutott kapusként már megváltozott erről a véleményem” – mondta az MTI-nek az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes labdarúgó, aki már 14 évesen bemutatkozott az élvonalban szülővárosa, a Dorog színeiben.

Arra a kérdésre, hogy elcserélné-e ötkarikás győzelmét a világbajnoki címre, igennel válaszolt.
“1952-ben még a legjobbak szerepeltek az olimpián, mert a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 1956-ban szabályozta le, hogy csak utánpótláskorúak szerepelhetnek a nyári játékokon, így a Helsinkiben aratott diadal rendkívül értékes. Ennek ellenére már akkor is a világbajnokság volt a sportág csúcsa. Életem legfájdalmasabb emléke az 1954-es berni vb-döntő, elsősorban azért, mert ez azon ritka esetek egyike, amikor nem az ellenfél nyert, hanem mi vesztettünk” – mondta Grosics, aki jelenleg is követi a futballt, de már csak televízióban, mert egészségi állapota ezt teszi lehetővé.

A Fekete Párducként ismert sportember egészségével kapcsolatban elárulta, hogy nem dicsekedhet, panaszkodni pedig nem akar.

Elmondása szerint három szívinfarktus érte, az egyiknél, amikor elesett, eltört a bordája, amely megsértette a tüdejét. Utána ötször lyukadt ki a tüdeje, s emiatt két éve hosszú ideig kezelték kórházban.
“A rekeszizmot húzták rá a problémás területre. Azóta nincs gondom vele, csak a légzésem vált nehezebbé, már egy apró séta is kifáraszt. Minden héten vizitre kell járnom, illetve vissza kell fognom magam, mert veszélyes lehet az egészségemre a sok közszereplés” – mondta Grosics.

A Dorogon született, 86-szoros válogatott hálóőr óriási megtiszteltetésnek tartaná, ha beválasztanák a Nemzet Sportolói közé. Amint azt mondta, szavakkal nem kifejezhető, hogy mit érezne, ugyanakkor hozzátette, nem akarja beleélni magát ebbe a helyzetbe, inkább nyugtával dicséri a napot, mert korábbi jelöltségei során nem került be a kiemelkedő társaságba.

Grosics Gyula 85 éves 1

A játékosként elért kiváló eredményei mellett arra nagyon büszke, hogy Budapesten iskolát, Gyulán pedig labdarúgó-akadémiát neveztek el róla. Hozzátette, amikor ennek jelentőségébe belegondol, akkor elsősorban azokra emlékezik, akik lehetővé tették számára, hogy ilyen pályafutása legyen, külön kiemelve a szüleit.
“Ami tegnap történt, az nem foglalkoztat. Viszont gyermekkorom emlékei egyre élesebbek. Számomra fontos ezek újraélése. Úgy kell viszonyulni a sporthoz, hogy legyenek élmények, amire öregkorában szívesen gondol vissza az ember. De csak az élheti át újra ezeket az emlékeket, aki mindent megtett a sikerekért” – mondta Grosics, akinek életéről dokumentumfilmet forgattak, a mű díszbemutatójára hétfőn kerül sor.

GROSICS GYULA
Született: 1926. február 4., Dorog
Posztja: kapus
Válogatottság: 86 (3 vb-n szerepelt)
Klubjai játékosként: Dorogi AC, MATEOSZ, Bp. Honvéd, Tatabánya (390 bajnoki mérkőzésen szerepelt)
Klubjai edzőként: Salgótarján, Tatabánya, KSI, Kuvait

Legjelentősebb eredményei játékosként:
A válogatottal:
– világbajnoki ezüstérmes (1954, Svájc)
– olimpiai bajnok (1952, Helsinki)
– Európa-kupa győztes (1953)
A Budapesti Honvéddal:
– háromszoros magyar bajnok

Kitüntetései:
Halhatatlanok Klubjának tagja (1994)
MOB Olimpiai Érdemérem (1995)
Az évszázad legjobb magyar kapusa (1998)
Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje (1993)
Dorog díszpolgára (2001)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik