Élet-Stílus

Titanic-méretű aszteroida ütközött a Jupiternek

Nem üstökös, hanem óriási aszteroida csapódott be a Jupiterbe 2009-ben - állítják a tudósok.

A korábbi feltételezésekkel ellentétben Naprendszerünk legnagyobb bolygójába, a Jupiterbe nem üstökös, hanem egy Titanic-méretű aszteroida csapódott be 2009-ben – állítják a NASA csillagászai, akik az Amerikai Asztronómiai Társaság folyóiratában, az Icarusban számoltak be legújabb kutatásaikról.

A gázóriásba 2009. július 19-én csapódott be egy égitest, az ütközés okozta “sebhelyet” elsőként egy ausztrál amatőr csillagász, Anthony Wesley fedezte fel – olvasható a csillagászati hírportálon.

Az asztronómusok abból kiindulva, hogy a Jupiter “kisöpörte” gravitációs teréből az összes aszteroidát, kezdetben úgy vélték, hogy egy üstökös csapódhatott be. A NASA bolygókutató részlegének, a Jet Propulsion Laboratory kutatói különböző infravörös teleszkóppal vizsgálták a “sebhely” változásait a becsapódás utáni első hétben.

A kutatók megállapították, hogy a becsapódás 3-4 Celsius-fokkal felmelegítette a Jupiter sztratoszférájának alsó rétegét.
“Ez a 3-4 Celsius fok nem tűnik túl soknak, ám óriási mennyiségű energia felszabadulásáról tanúskodik, mivel a felmelegedés hatalmas területet érintett” – hangsúlyozták a NASA tudósai.

Az aszteroida túlhevített gázokkal teli “csatornát” vájt ki a Jupiter légkörében, majd a felhők alatt felrobbant, 5 gigatonna TNT-vel egyenértékű energiát szabadítva fel. Ez 250 ezerszer meghaladja a Nagaszakira 1945 augusztusában ledobott amerikai atombomba erejét.

A robbanás hatalmas ereje óriási mennyiségű gázt és törmeléket lövellt fel az aszteroida által kivájt légköri csatornába. Majd amikor a törmelék “visszacsobbant”, felmelegítette a légkört. A törmelék kémiai összetételét vizsgálva hidrokarbonátokat, szilícium-dioxidot, szilikátokat fedeztek fel benne, ám nem találtak szén-monoxid jelenlétére utaló jeleket. A NASA tudósai szerint az elegy kémiai összetétele sokkal inkább egy aszteroida, mintsem üstökös becsapódását valószínűsíti.
1
994-ben a Shoemaker-Levy 9 üstökös csapódott a Jupiterbe. A NASA Hubble-űrteleszkópjával végzett megfigyelések arról tanúskodtak, hogy a 2009-es becsapódáskor keletkezett törmelék sűrűbb, nehezebb volt, mint a tizenöt évvel korábbi esetben.

A becsapódó objektum anyagának 2,5 gramm/köbcentiméteres “kőszerű” sűrűségéből a kutatók kiszámították, hogy az aszteroida átmérője 200 és 500 méter között lehetett, azaz akkora lehetett, mint a balsorsú Titanic, amelynek hossza 269 méter, 28 méter széles és 53 méter magas volt.

“Maga a becsapódás, valamint az, hogy aszteroida és üstökös egyaránt ütközött a Jupiterrel, arról tanúskodik, hogy Naprendszerünk komplex, dinamikusan alakuló, és erőszakos cselekményekkel teli hely, ahol bármikor számíthatunk valamilyen meglepetésre” – emelte ki Glenn Orton, a tanulmány szerzőinek egyike.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik