Élet-Stílus

Az olimpia a tét a magyar-lengyelen

Pénteken a hetedik helynél sokkal komolyabb tétért, az olimpiai kvalifikációs tornára jutásért lép pályára a magyar válogatott Lengyelország ellen a svédországi férfi kézilabda-világbajnokságon.

A középdöntőt két vereséggel és egy győzelemmel zárta a magyar csapat, ami negyedik helyet ért csoportjában. Ez azt jelentette, hogy Mocsai Lajos együttesének a saját kezében maradt a sorsa a kvalifikációs tornával kapcsolatban, a mostani vb-ről ugyanis a 2-7. helyezettek szereznek jogot – biztosan – az indulásra a 2012 áprilisában esedékes selejtezőkön. Azaz Császár Gáboréknak győzniük kell pénteken, s akkor nyugodtan készülhetnek majd a kvalifikációs viadalra.

A nyolcadik hely ugyan most még nem jelent tornarészvételt, ám könnyen elképzelhető, hogy ez csak egy évig marad így. A vb-8. is szerepelhet ugyanis kvalifikációs tornán, ha a 2012-es Európa-bajnokságon a vb 2-7. helyezettek közül valamelyik szerez olimpiai kvótát, azaz az egyik ilyen együttes nyeri az Eb-t, vagy úgy lesz ezüstérmes, hogy a most vasárnap világbajnoki aranyérmes gárdától kap majd ki az Eb-döntőben.

A magyar csapatnak tehát nagy az esélye, hogy a pénteki eredménytől függetlenül elérje célját, ám még akkor sincs minden veszve, ha a vereség és a nyolcadik pozíció nem volna elég.

Európa, mint az ötkarikás kvalifikációs rendszer legerősebb földrésze ugyanis még két selejtezős tornát érő helyet kap, ami a kontinensviadalon talál majd gazdára. Így a Mocsai-csapatnak az Eb-n úgy kell szerepelnie, hogy legfeljebb egyetlen olyan gárda előzze meg, amely még nem szerzett direkt olimpiai kvótát vagy nem harcolta ki a selejtezőtornán való részvételt. Abban az esetben azonban, ha egy ilyen együttes lesz aranyérmes az Eb-n, vagy a világbajnoktól kap ki a döntőben, még egy további alakulat is a magyar elé kerülhet.

A kvalifikációs viadalokat 2012 áprilisában rendezik a világbajnoki 2., 3., illetve 4. helyezett helyszínválasztásával. Mindegyiken négy csapat vesz részt, és közülük kettő jut ki a játékokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik