Élet-Stílus

A király beszéde A félszeművel harcol az Oscarért

Az Amerikai Filmakadémia kihirdette az idei Oscar-jelöltek névsorát. A király beszéde 12, A félszemű 10, míg a Eredet és a Social Network - A közösségi háló 8-8 jelölést kapott.

Az Amerikai Filmakadémia elnöke, Tom Sherak és a tavalyi év női mellékszereplő győztese Mo’Nique tíz kategóriában hirdette ki az Oscar-jelölteket. A legjobb filmek versenyében a tavalyi mintára tíz jelöltet indítottak. A díjakat pedig február 27-én adják majd át.

A tíz legjobb film: 127 óra, Fekete hattyú, A harcos, Eredet, The Kids Are All Right, A király beszéde, Social Network – A közösségi háló, Toy Story 3, A félszemű, Winter’s Bone.

A legtöbb, 12 jelölést A király beszéde nyerte, utána a Coen testvérek filmje, A félszemű következik, a maga 10 jelölésével, míg az Eredet című sci-fi és Social Network – A közösségi háló című Facebook-sztori nyolc-nyolc jelöléssel indul csatába a szobrocskáért.

Képgaléria

Képgaléria

A jelöltek

Legjobb rendező
Darren Aronofsky (Fekete hattyú)
David O. Russell (A harcos)
Tom Hooper (A király beszéde)
David Fincher (Social Network – A közösségi háló)
Joel & Ethan Coen (A félszemű)

Legjobb férfi főszereplő
Javier Bardem (Biutiful)
Jeff Bridges (A félszemű)
Jesse Eisenberg (A közösségi háló)
Colin Firth (A király beszéde)
James Franco (127 óra)

Legjobb női főszereplő
Annette Bening (The Kids Are All Right)
Nicole Kidman (Rabbit Hole)
Jennifer Lawrence (Winter’s Bone)
Natalie Portman (Fekete hattyú)
Michelle Williams (Blue Valentine)

Legjobb férfi mellékszereplő
Christian Bale (The Fighter – A harcos)
John Hawkes (Winter’s Bone)
Jeremy Renner (Tolvajok városa)
Mark Ruffalo (The Kids Are All Right)
Geoffrey Rush (A király beszéde)

Legjobb női mellékszereplő
Amy Adams (The Fighter – A harcos)
Helena Bonham Carter (A király beszéde)
Melissa Leo (The Fighter – A harcos)
Hailee Steinfeld (A félszemű)
Jacki Weaver (Animal Kingdom)

Legjobb idegen nyelvű film
Biutiful (Mexikó)
Dogtooth (Görögország)
In a Better World (Dánia)
Incendies (Kanada)
Hors la Loi (Algéria)

Legjobb eredeti forgatókönyv
The Kids Are All Right (Lisa Cholodenko, Stuart Blumberg)
Another Year (Mike Leigh)
Eredet (Christopher Nolan)
A király beszéde (David Seidler)
The Fighter – A harcos (Scott Silver, Paul Tamasy, Eric Johnson)

Legjobb adaptált forgatókönyv
Winter’s bone (Debra Granik, Anne Rosellini)
Toy Story 3 (Michael Arndt)
127 Hours (Simon Beaufoy, Danny Boyle)
A félszemű (Joel és Ethan Coen)
Social Network (Aaron Sorkin)

Legjobb animációs film
Így neveld a sárkányodat
Az illuzionista
Toy Story 3

Legjobb operatőr
Fekete hattyú (Matthew Libatique)
Eredet (Wally Pfister)
A király beszéde (Danny Cohen)
Social Network – A közösségi háló (Jeff Cronenweth)
A félszemű (Roger Deakins)

Legjobb látványterv
Alice Csodaországban
Harry Potter és a Halál Ereklyéi
Eredet
A király beszéde
A félszemű

Legjobb vágás
Fekete hattyú (Andrew Weisblum)
The Fighter (Pamela Martin)
A király beszéde (Tariq Anwar)
127 óra (Jon Harris)
Social Network – A közösségi háló (Angus Wall és Kirk Baxter)

Legjobb kosztüm
Alice Csodaországban
Szerelmes lettem
A király beszéde
The Tempest
A félszemű

Legjobb filmzene
Így neveld a sárkányodat (John Powell)
Eredet (Hans Zimmer)
A király beszéde (Alexandre Desplat)
127 óra (A.R. Rahman)
Social Network – A közösségi háló (Trent Reznor, Atticus Ross)

Legjobb betétdal
Coming Home (Country Strong)
I See the Light (Aranyhaj és a nagy gubanc)
If I Rise (127 óra)
We Belong Together (Toy Story 3)

Legjobb vizuális effektusok
Alice Csodaországban
Harry Potter és a Halál Ereklyéi
Azután
Eredet
Vasember 2

Legjobb smink
Barney’s Version
The Way Back
Farkasember

Legjobb hangvágás
Eredet
Toy Story 3
Tron: örökség
A félszemű
Száguldó bomba

Legjobb hangkeverés
Eredet
A király beszéde
Salt ügynök
Social Network – A közösségi háló
A félszemű

Legjobb dokumentumfilm
Exit through the Gift Shop
Gasland
Inside Job
Restrepo
Waste Land

Legjobb rövid dokumentumfilm
Killing in the Name
Poster Girl
Strangers No More
Sun Come Up
The Warriors of Qiugang

Legjobb animációs rövidfilm
Day & Night
The Gruffalo
Let’s Pollute
The Lost Thing
Madagascar, carnet de voyage

Legjobb rövidfilm
The Confession
The Crush
God of Love
Na Wewe
Wish 143

Ajánlott videó

Olvasói sztorik