Élet-Stílus

F1: ejthetik az állítható hátsó szárnyakat

A McLaren főnöke, Martin Whitmarsh szerint a csapatok nem hagyják, hogy az állítható hátsó szárnyak tönkretegyék a Forma-1-et. Ha nem működik megfelelően, lemondanak róla.

Sokan aggódnak amiatt, hogy az idén bevezetésre kerülő, állítható hátsó szárnyak nem tesznek jót a Forma-1-nek. A 2011-es szabályok szerint az üldöző pilóták előre meghatározott helyen és bizonyos feltételek teljesülése esetén gombnyomásra állíthatnak a hátsó szárny dőlésszögén, amely a leszorítóerő csökkentésével nagyobb csúcssebességet biztosít.

Többen, köztük a Red Bull-főmérnök Adrian Newey és a Ferrari-csapatfőnök Stefano Domenicali attól tartanak, hogy az állítható szárnyak túlságosan mesterségessé és kiszámíthatóvá fogják tenni az előzéseket, így végső soron nem szolgálják a Forma-1 érdekeit.

Martin Whitmarsh, a McLaren főnöke nem ennyire aggodalmaskodó, szerinte a csapatok nem fogják hagyni, hogy az újítás kudarcot valljon. “Előzni mindig nehéz” – mondta Whitmarsh. “Most kaptunk egy eszközt, de mi dönthetjük el, hogy mi legyen vele.”

“Ha abszolút katasztrófa lesz, amit én kétlek, akkor nyugodtan ejthetjük az egész rendszert, vagy módosíthatjuk működését. Ezt könnyedén, bármikor megtehetjük. Nem hiszem, hogy csak a szárnyak annyira megkönnyítenék az előzést, hiszen a KERS-szel védekezni is lehet, meglátjuk, hogy mi lesz.”

Whitmarshnak egyébként megvan a saját véleménye az előzésekről is. “Divatos azt mondani, hogy az F1-ben több előzésre van szükség. Sokan megszállottan hajtogatják ezt, pedig Hamilton tavaly csak az első négy versenyen 39 alkalommal előzött sikeresen, szóval a manőverek megvannak.”

“Nem hiszem, hogy az előzés annyira fontos lenne, mint sokan hiszik. Amire a nézők vágynak, az a kiszámíthatatlanság. Hogy ne lehessen biztosan tudni, ki nyeri a szombati időmérőt, aztán függetlenül az időmérő kimenetelétől, ki lesz a legjobb a versenyen. Ettől akarják majd többen nézni az F1-et, nem az előzésektől.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik