Helena Bonham Carter kétszínű (zöld és piros) cipőjét leszámítva egyetlen komolyabb nagyfilmes meglepetés történt a hatvannyolcadik Golden Globe-gálán: a kétszeresen is jelölt Johnny Depp (Alice Csodaországban, Az utazó) helyett Paul Giamatti (Barney’s Version) díjazása. A legfontosabb széles-vásznas elismerések – legjobb film és legjobb rendezés: Social Network – A közösségi háló (David Fincher), legjobb női színész a drámai illetve a komédia/musical kategóriában: Natalie Portman (Fekete hattyú) és Annette Bening (The Kids Are All Right), legjobb férfi színész a drámai illetve a komédia/musical kategóriában: Colin Firth (A király beszéde) és Paul Giamatti (Barney’s Version) – azokhoz vándoroltak, akikre számítani lehetett. Amennyiben idén az elvárások érvényesültek a mozifilmek terén, a Hollywood Foreign Press Association (HFPA) döntéseivel a papírforma – árnyalatnyi – borulása a televíziós sorozatok kapcsán mutatkozott.
Amellett, hogy négy díjával diadalmaskodott az HBO csatorna (a Fox hármat, a CBS, az F/X és a Showtime egyet-egyet nyert), némi meglepetést okozott Katey „Peggy Bundy” Sagal drámai színésznői fődíja (a Sons of Anarchyért), illetőleg Chris Colfert mellékszereplői elismerése a Glee – Sztárok leszünk musicalsorozat meleg karakterének megformálásáért. „Érdekes” húzásnak bizonyult továbbá a HFPA részéről, hogy a korábban Emmy-elismerésekkel körülrajongott HBO-széria, a Temple Grandin hoppon maradt a legjobb tévéfilm/mini-sorozat kategóriájában, helyette – egy kis öröm: a részben hazánkban forgatott – Carlos-széria vihette haza az aranyszobrot.
Képgaléria
Az est házigazdájának szerepét – mint tavaly – Ricky Gervais humorista-színész vállalta magára. Tréfái többnyire ültek (mint amikor Aston Krutchert Bruce Willis fiaként konferálta fel, vagy Charlie Sheenen élcelődött), amiben annak is szerepe lehet, hogy a Golden Globe-ceremónia az egyik legkötetlenebb a maga nemében, merthogy ott inni is adnak (Hollywoodban ez nem szokás, az Oscar után a filmesek különféle házi partikon szoktak ellazulni). Kortyolgatni így a színpadon és a nézőtéren is lehetett – utóbbi sajnálatosan azzal is együtt járt, hogy a sztárok szétcsörömpölték-locsogták a kollégák beszédeit. Így járt a legjobb idegen nyelvű film mezőny győztese, az In a Better World című dán film rendezőnője, Susanne Bier, amikor meghatódva megköszönte a kitüntetést.
Ha gonoszkodni akarnánk, mondhatnánk, hogy ez a „kisdiákos” viselkedés érthető, hiszen ez az este végső soron a sztárokról szól, Amerika filmisteneiről. Hihetetlen mértékű az egy asztalra jutó filmcsillagok mennyisége, ez tulajdonképpen a HFPA fő profilja, hogy minél több híres embert odacsábítson és díjazzon. Ehhez képest a teljesítmény a szervezetet ért kritikák szerint másodlagos kérdés. Talán nem ok nélkül jellemzik úgy ezt a gálát, hogy a „megvásárolható díjak bazárja”, mert úgy hírlik, hogy egy-egy sztár részvétele miatt gyakorta történik „szagos” döntés: csak hogy ott legyen, Golden Globe-ot kap, pedig nem érdemelné.
Robert De Niro érdemeit – az utóbbi időkben nyújtott kevésbé jelentős szerepei dacára – azonban senki sem kérdőjelezi meg, s emlékezetes volt a Cecil B. DeMille életmű-díja átvétele kapcsán mondott (ön-) ironikus beszéde is, amiben a HFPA-rendezvény jellegét úgy foglalta össze, miszerint itt vannak, akik a filmeket készítik és azok, akik velük fotózkodnak… (Meglehet, De Niro már a Cannes-i filmfesztivál zsűrielnöki posztjára „készült” ezzel a köszöntőjével.)
Az eltérő rendszer és jelleg miatt egészen más döntések jellemzik az Oscar-díj-átadót, azaz korántsem igaz, hogy a Golden Globe az Oscar előszobája. Mindenfajta jóstehetség nélkül azonban olyas párhuzam kimutatható, hogyha a február végi Oscar-ceremónián megjelenik a rákbetegségéből frissen gyógyult Michael Douglas, hasonlóképpen álló vastapsot fog kapni, mint itt, amikor átnyújtotta a legjobb filmnek járó aranyszobrot.
