Élet-Stílus

Rendszeresen neteznek a 7 évesek

A gyerekek egyre fiatalabb kortól, már 7 évesen rendszeresen használják az internetet.

Arról azonban, hogy netezés közben milyen hatásoknak van kitéve a gyermek, a legtöbb szülő még mindig nincs tisztában. Legalábbis erre mutatott rá az Európai Unió által készített Eu Kids Online című tanulmány. A vizsgálat szerint egyébként a 9-10 éves gyerekek egyharmada napi rendszerességgel használja az internetet, míg a 15-16 évesek körében az arány már jóval magasabb, mintegy 80%.

Persze a játék és videónézegetés mellett a fiatalok saját elmondásuk szerint értelmes dolgokra is használják a világhálót: egy részük a házi feladathoz kutat itt, míg mások videókat néznek. Mára komoly szerepe lett a közösségi oldalaknak is: minden 3. fiatal lépett már ezeken keresztül kapcsolatba idegennel, sőt 9%-uk találkozott olyasvalakivel, akit a neten ismert meg.

Mindeközben a szülőknek sokszor elképzelésük sincs, mit csinálhat gyereke az interneten. Ennek egyik oka, hogy a szülőknek csupán negyede él azokkal a technikai eszközökkel, amivel a gyerek, sokan nem is tudnak arról, hogy a nemkívánatos tartalmaktól megóvhatnák a csemetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik