Élet-Stílus

Andy Vajna kormánybiztos lesz

"A nemzeti filmszakma megújítása érdekében kormánybiztosként tevékenykedik a jövőben Andrew G. Vajna magyar származású amerikai filmproducer" - közölte a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság.

Vajna feladata “a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása lesz” és a munkáját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium segíti majd.

“A nemzeti filmszakma kormánybiztosa felméri, elemzi, értékeli a mozgóképszakma jogi, gazdasági és intézményi feltételrendszerét, majd ezt követően javaslatot tesz ezek módosítására, beleértve a támogatási rendszer átalakítását és annak intézményi rendszerét. Kidolgozza az állami és közalapítványi tulajdonban lévő filmstúdiók és filmgyártási infrastruktúra hatékony hasznosítását, valamint javaslatot tesz a filmszakma hosszú távú fejlődését biztosító képzési rendszer kialakítására” – írja a közlemény.

Feladatkörébe tartozik majd az is, hogy részt vegyen a filmszakmát és az audiovizuális politikát érintő kormányzati döntés-előkészítésben, és az ilyen jellegű kormány-előterjesztéseket véleményezze.

“Nagy megtiszteltetés számomra Magyarország Kormányának felkérése a magyar filmipar feltérképezésére. A nemzetközi filmgyártásban szerzett több évtizedes tapasztalatomra támaszkodva fogom végrehajtani ezt a megbízást. Az elkövetkezendő hetek feladata az, hogy a legapróbb részletekig bezárólag felmérjük és értékeljük a magyar filmipar jelenlegi helyzetét és struktúráját. Ez a munka elengedhetetlen ahhoz, hogy mindenki számára átláthatóvá és világossá váljon, hogy hol tartunk most. A cél az, hogy egy összefoglaló tanulmány elkészültét követően terv szülessen a magyar film meglévő értékeinek fenntartása mellett a szakma teljes körű megújítására” – közölte a neves producer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik