Élet-Stílus

FN-szavazás: ki volt az év vesztese?

Egy „csodaló”, egy kerékpáros, egy kézilabdázó, egy labdarúgó és egy autóversenyző verseng a szavazatokért. Döntse el ön, hogy ki volt a 2010-es esztendő legnagyobb lúzere.

Alberto Contador (spanyol, kerékpáros)
Ha egy kerékpáros elhasal a doppingteszten – a sportágra árnyékot vető „intézményes” doppingolás ismeretében – aligha kelt szenzációt. Ha egy háromszoros Tour-győztesre vetül árnyék – már inkább. Ha a gyanúba keveredett sportoló szánalmas magyarázkodással igyekszik szabadulni: nos, az már szaftos. Alberto Contador mindhárom „elvárásnak” megfelelt. A klenbuterolos sztori körüli maszatolás – a spanyol úgy védekezett, hogy fertőzött hús miatt lett pozitív a doppingtesztje – legalább annyira volt ciki, mint Dieter Baumann emlékezetes fogkrémes meséje (a német olimpiai bajnok atlétát 1999-ben nandrolon-használaton érték). Ráadásul Contadorral szemben egyre inkább él a gyanú, hogy vértranszfúzión esett át a sikerével zárult idei Touron – a csapat szállásán az egyik tasakban vérhígítószert is felfedeztek. Contador sportszerűségből sem vizsgázott jelesre, amikor a Touron előnyt kovácsolt riválisa, a láncával bajlódó luxemburgi Andy Schleck balesetéből. A Pamiers – Bagnères-de-Luchon közötti szakaszon a szakági honlap, a Cyclingnews szerint „a sportág íratlan etikettjét felrúgta azzal, hogy az önhibáján kívül bajba került sárga trikóst megtámadta”.

FN-szavazás: ki volt az év vesztese? 1

Nagy László (magyar, kézilabdázó)
A magyar világklasszistól mi sem áll távolabb, mint a doppinggyanú, maszatolásban viszont ő is vétkes. A tények: a Barcelona magyar átlövője utoljára 2009. június 21-én játszott az együttesben, a szlovákiai Galgócon rendezett sorsdöntő Eb-selejtezőn. Korábban megkapta a spanyol állampolgárságot, és felmerült, hogy engedhetne a spanyolok hívó szavának, azaz a kézilabdában jól bevált honosítási hullám egyik szereplőjeként választott hazáját is képviselhetné. Ezzel viszont hároméves szünet jár: amennyiben nem játszana a magyar csapatban, legközelebb a Londoni Olimpián szerepelhetne, immár spanyolként. A sportoló különböző okokra, így fáradtságra, hivatkozva rendre lemondta a válogatottbeli meghívókat, ősszel viszont taktikát váltott. A csapat kapitányaként többek között a nagy tornákon kapott napidíj mértékét (10 euró/nap) és a biztosítás feltételeit kifogásolta, s erre vezette vissza elhatározását. A csapattársak melléálltak, a szövetség és a játékosok között megbeszélések kezdődtek – Nagy viszont már korábban döntött, hisz edzéstervében nem szerepelt a vb-re való felkészülés. A stratégia lehetett volna egyszerűbb: 2009-ben nyugodtan be lehetett volna vallani a spanyol terveket, a karibi és dél-szláv légiósokkal virító magyar kézilabdában talán egy ellentétes „mozgás” nem lett volna kirívó. A folyamatos hinta-palinta viszont igen.

FN-szavazás: ki volt az év vesztese? 1

Wayne Rooney (angol, labdarúgó)
Egy év két félévből áll, a Manchester United klasszisa mindezt saját bőrén is tapasztalta. A tavasz a remek csatár sikereitől volt hangos: zsinórban lődözte a gólokat, olyannyira kiemelkedett klubcsapatából, hogy a manchesterieket is kezdték „egyemberes” gárdaként emlegetni, míg a játékosnak április elején az angol lapok szinte megelőlegezték az Aranylabdát. A Bayern elleni müncheni BL-negyeddöntőben viszont beütött a krach: a támadó megsérült. A visszavágón mestere, Alex Ferguson elhamarkodottan beállította – a MU nyert, de kiesett, akárcsak Rooney a következő meccsekre, így csapata az angol bajnokságot is elbukta. A folytatás még gyászosabbra sikerült. Rooney az egyik leggyengébb pontja volt a világbajnokságon amúgy sem markáns angol válogatottnak (de legalább beszólt a csapatot kifütyülő szurkolóknak), majd magánéleti válsága is kiderült. Ha ez nem lett volna elég: Fergusonnal is összerúgva a port, világgá kürtölte, hogy boldogtalan az Old Traffordon. A skót viszont megbocsátott neki, az átigazolásból nem lett semmi, az elvágyódó, de az ötéves, busás új szerződéstől legott pénzt, paripát, fegyvert ígérő Rooney ugyan végighenyélte az őszt, decemberre viszont kezdett belerázódni. Januártól új félév kezdődik.

FN-szavazás: ki volt az év vesztese? 1

Michael Schumacher (német, autóversenyző)
A király visszatért, de meztelenül. Minden idők legeredményesebb, s egyben egyik legjobb Forma 1-es pilótája hosszas kihagyás után döntött a visszatérés mellett. A Mercedesnél ismét összeállhatott a Brawn-Schumacher duó egy olyan csapatban, amelynek vb-címvédés volt a kitűzött célja. A hétszeres bajnok ennek megfelelően talán túlzott optimizmussal várta a szezonkezdetet, azonban szürke idényt zárt. Kudarcában nyilván szerepe volt a meglehetősen rozogára sikerült autónak is, azzal viszont már nehezebb elszámolni, hogy csapattársával, Nico Roseberggel sem tudta tartani a lépést, csak az utolsó versenyekre evickélt a szintjére – ekkor viszont már mindegy volt. A mezőnybeszürkülés ráadásul olyan „színekkel” járt együtt mint a monacói merész, de felesleges előzés, a hungaroringi balesetveszélyes etye-petye Rubens Barrichellóval, avagy a szezonzárón mutatott piruett. Ha a „bemutatkozó” évben nem is volt nagy a nyomás, a 2011-es esztendő keménynek ígérkezik, immár a Mercedes is jelezte, kétszer nem lépnének ugyanabba a folyóba.

FN-szavazás: ki volt az év vesztese? 1

Zenyatta (amerikai, “csodaló”)
November elején futotta 20. versenyét az amerikaiak csodakancája, Zenyatta. Nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt években Amerika egyetlen más futamot sem várt ennyire, mint a kétezer méteres Breeders’ Cup Classic-ot, a telivér világbajnokságnak is nevezett versenyhétvége legnagyobb összdíjazású, ötmillió dolláros futamát. Kiváltképp, hogy már előtte bejelentették: ez lesz a 19 futam után is veretlen kanca utolsó futása. Zenyatta féltávnál húsz hosszal az utolsó helyen állt, de felzárkózott, végül néhány centiméteren múlott a győzelme. A csodát sejtő szpíker az utolsó métereken már csak a remekül hajrázó Zenyatta nevét kiáltozta, ám a versenyben vezető Blame kifelé húzott, csak annyira, hogy megzavarja riválisát, de még ne diszkvalifikálják, így az amerikaiak kedvence a létező legkisebb különbséggel, orrhosszal kapott ki az utolsó versenyén.

FN-szavazás: ki volt az év vesztese? 1

A szavazás lezárult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik