Élet-Stílus

Nagy László nem megy a kézilabda-vb-re

Nagy László, a Barcelona átlövője nem vesz részt a január 13-án kezdődő, svédországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokságon, miután nem tudott megállapodni a magyar szövetség által felkért csoporttal a szereplésének feltételeiről.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány elmondta: most, január 2-án járt le az a határidő, amit a játékos kapott, a szövetség elnöksége pedig arról tájékoztatta őt, hogy Nagy nem tud rendelkezésére állni.

“A két félnek nem sikerült megállapodnia. Nem haragszom Nagy Lacira, de a vb nem arról szól majd, hogy ő ott van-e vagy sem. Annak tudatában építem tovább a válogatottat, hogy ő most nincs. Bízom benne, hogy ez a téma most lezárult, a keret tagjai pedig még motiváltabbak lesznek, és összefognak egy jó eredmény eléréséért” – mondta Mocsai Lajos.

A világklasszis kézilabdázóval arról folytak a tárgyalások, hogy miként tudna részt venni a fontos tornán. Nagy már másfél éve nem játszott a válogatottban, és két hónapja jelezte: addig nem jön, amíg az általa felvetett gondok – például a sportolók napidíja és biztosítása – nem oldódnak meg. Nagy László mellett kiálltak a társak, és tárgyalást kezdeményeztek a szövetséggel, rövid ideig arra is esély mutatkozott, hogy mégis vállalja a vb-szereplést.

A csapat vasárnap este találkozik újra Veszprémben. Most már csatlakozik a többiekhez a Németországban légiós Mocsai Tamás és Ilyés Ferenc is. Egyelőre nincs a többiekkel a kapus Fazekas Nándor, akinek felesége a napokban szült, ezért most a családdal tölti a napokat. A hálóőr hétfőn egyeztet a szövetséggel, hogy miként tud úgy részt venni a vb-felkészülésben, hogy közben segít otthon is.

A válogatott kedden, a tervek szerint 16 órakor Veszprémben zárt kapuk mögött Algériával találkozik. Mocsai Lajos alakulata ezt követően Lengyelországban lép pályára, csütörtökön Csehország, pénteken Szlovákia, szombaton pedig a házigazda ellen.

A vb január 13-án rajtol, a magyarok 14-én kezdenek Norrköpingben az olimpiai ezüstérmes Izland ellen, majd 15-én Norvégia, 17-én Linköpingben Brazília, 18-án Japán és 20-án Ausztria lesz az ellenfél. A középdöntőbe a legjobb három válogatott kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik