A házasságtörés gyakorlatilag egyidős a házasság intézményével, bár természetszerűleg azért az utóbbi legalább egy aktussal megelőzte az előbbit. Jézus mindenesetre sokkal megértőbbnek bizonyult a vétkessel szemben, mint bárki más azóta is: ugye emlékszünk – „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ!”.
Noha a tettet mai, civilizált társadalmunk erkölcsileg tán még megbélyegzi, törvényileg lefektetett szankciókról ez ügyben már szó sem lehet. De nem volt ez mindig így. A középkori Európa államai bizony keményen pálcát törtek e szent kötelék megbecstelenítői felett, egyes esetekben gondosan ügyelve a részletekre is.
Az ágytiprás büntetése
Mert mi történjék például, ha férjuram gaz elcsábítóját a hites feleség a szörnyű bűntény elkövetése közben tetten éri? A dél-svédországi Södermanland tartományi törvénykönyve szerint amennyiben a feleség – avagy korabeli finom megfogalmazással: „aki a törvény szerint az ágyhoz tartozik” – felháborodásában netán szétszaggatja a vetélytárs ruháját, avagy imitt-amott megcsonkítja orrát és fülét, azt büntetlenül megteheti.
A másik nőnek ellenben három márka pénzbüntetést kellett fizetnie – ágytiprás vétke miatt. Az akkori viszonyok között ez jelentős összeg, mintegy két tehén ára volt. Ráadásképp attól fogva (törvényileg!) jogosult volt a „megcsonkított nőstény kurva” elnevezésre.
Akasztás és élve temetés
Fordított esetben az in flagranti következményei olykor már tettenéréskor súlyosabbak voltak – már amennyiben ilyenkor a felszarvazott azon melegében vérét ontotta az elkövetőnek. Az ugyancsak dél-svédországi Östergötland törvénykönyve szerint az eljárás ilyenkor a következőképp zajlott. A halottat odabilincselték az asszonyhoz, majd így vitték őket a bíróság elé. Itt az esküdtek közül két férfinak szavát kellett adnia, hogy az elhunytat paráználkodás közben likvidálták, s ezzel az ügy slussz-passz, le is zárult.
Nők betakarítási munka közben a középkorban (wikipedia)
És a svéd törvények az évek múlásával csak tovább szigorodtak. Kristóf király 1442-ben kiadott birodalmi törvénye a feleséget a férfi legértékesebb tulajdonának tekintette. Aki tehát azt elvette tőle, az bizony nem volt más, mint egyszerű tolvaj: márpedig az utóbbiakkal már a mi jó Szent László királyunk idejében sem sokat teketóriáztak. Ennek következtében az ilyen embert bizony felakasztották. De a „legértékesebb tulajdon” sem járt mindig jól – ha ugyanis a férj „nem akarta feleségének ajándékozni az életét”, akkor élve eltemették.
Erőszakért házasság
Nehogy azt higgyük, hogy ez csak a rideg északon volt így. Portugália első, 1143-as lamegói rendi gyűlése rendelkezett az újdonsült királyság életét szabályozó törvényekről. A paragrafusok kitértek a házasságtörés és az erőszak eseteire is.
A svédek akasztásos-temetéses metódusával szemben a bohém portugálok a két vétkest máglyára vetették. A Dél azonban úgy látszik engedékenyebb – vagy igazságosabb? – volt északkal szemben: itt ugyanis ha a férj megbocsátott hűtlen nejének, a csábító is kegyelmet nyert. A társadalmi osztályok között azonban még a nemi erőszak esetében is különbség tétetett. A portugál nemeshölgyön gaz gerjedelmét csillapító delikvensre halál várt, míg a pórnép lányát magáévá tevőre életfogytiglan – már amennyiben el kellett vennie a sértettet.
cikkünk szerzője
Weiszhár Attila történész, jelenleg kutatómunkája mellett saját kiadóját irányítja. Komoly, tisztán tudományos munkái mellett a fentiekhez hasonlóan könnyedebb témájú, történelmi érdekességet felvonultató könyveket is írt.
